Biológia ​10. 2 csillagozás

A szerző biológia-tankönyvei Magyarországon 25 év óta ismertek és kedveltek. E tankönyvek tananyaga a szaktanárok szakmai és módszertani kultúrájára épül. Nagy értékük a pontos, didaktikailag kimunkált szövegalkotás, a jól meghatározott fogalomrendszer. A tankönyvek az ismeretanyagot tematikus egységek szerint tárgyalják. Az egyes fejezeteken belül – a tanórai egységeknek is megfelelő részek után – az értékes szakmai módszertani kultúrát meghagyva – az új érettségi közép- és emelt szintű követelményrendszerének megjelenítése, illetve a kiegészített tárgymutatón belül a megtanulandó fogalmak összegyűjtése. Az ismeretanyag tárgyalása megfelel a tantervi követelményeknek, és egyben megőrzi az előző kiadások értékeit.

Tartalomjegyzék A sejt Az élővilág változatossága

1 2 Tartalomjegyzék A sejt A prokarióta sejt. 1 Az eukarióta sejt A protoplazmatikus alkotóelemek Nem protoplazmatikus alkotóelemek Nukleinsavak A de.

Recommend Documents

Tartalomjegyzék A sejt . 1–27 A prokarióta sejt . 1 Az eukarióta sejt . 2–10 A protoplazmatikus alkotóelemek. 2–6 Nem protoplazmatikus alkotóelemek . 7–10 Nukleinsavak . 7–8 A dezoxiribonukleinsav . 8 A ribonukleinsav . 8 Kromoszómák . 9–10 A sejtek osztódása . 10–14 A sejtciklus . 10–11 A mitózis. 11–12 A meiózis . 13–14 Az öröklődés és az élővilág változékonysága . 14–27 Az örökletes tulajdonságok átvitelének mechanizmusa. Az öröklődés mendeli törvényei . 14–21 Monohibridizáció . 16–17 Dihibridizáció . 17–19 A tulajdonságpárok szétválásának más típusai . 19–20 Kölcsönös génkicserélődés a homológ kromoszómák között . 20–21 A nemek kromoszomális meghatározottsága . 21–22 A környezet hatása az öröklődésre. Mutációk. 22–24 Humángenetika . 24–27 Számbeli aberrációk . 24–25 Autoszómákat érintő aneuploid mutáció . 24 Heteroszómákat érintő aneuploidia . 25 A kromoszómák szerkezeti aberrációi . 25 Génmutációk . 26–27 Az élővilág változatossága . 28–60 Vírusok . 29–30 A monerák országa . 30–31 A protiszták országa . 31–34

Moszatok (algák) . 33–34 Oomicéták (Oomycetes) . 34 Valódi nyálkagombák (Myxomtcetes) . 34 A gombák országa . 34–36 A növények országa . 36–42 A mohák alországa. 37–38 Edényes növények. Hajtásos növények alországa. 38–42 Harasztok törzse . 38–39 A nyitvatermők törzse (Pinophyta) . 40 A zárvatermők törzse (Magnoliophyta) . 40–42 Magnoliatae (Dicotyledonatae) osztály . 41–42 Liliatae (Monocotyledonata) osztály. 42 Az állatok országa . 43–59 Kétcsíralevelű többsejtűek (Metazoa diblastica) . 43–45 Szivacsok törzse (Porifera) . 43–44 Űrbelűek törzse (Celenterata) . 44–45 Háromcsíralevelű többsejtűek (Metazoa triblastica) . 45–59 Kétoldalian részarányos állatok (Bilateralia) . 45–59 Laposférgek törzse (Plathelminthes) . 46–47 Hengerférgek törzse (Nemathelminthes). 47 Gyűrűsférgek törzse (Annelida) . 47–48 Puhatestűek törzse (Mollusca) . 48–50 Ízeltlábúak törzse (Arthropoda) . 50–53 Tüskésbőrűek törzse (Echinodermata) . 53 Gerinchúrosok törzse (Chordata) . 53–59 A biodiverzitás megőrzése Romániában. 60 Növényi és állati szövetek . 61–73 Növényi szövetek . 61–67 Osztódószövet – embrionális szövet – merisztéma . 61–62 Az állandósult szövetek . 62–67 Védőszövetek (bőrszövet) . 63–64 Alapszövetek . 64–65 Szállítószövetek . 65–66 Szilárdító vagy támasztó szövetek . 67 Kiválasztó szövetek . 67

Állati szövetek . 67–73 Hámszövet . 68–69 Kötőszövet . 69–71 Izomszövet . 71–72 Idegszövet . 72–73 Az élő szervezetek szerkezete és alapvető életműködései . 74–134 Anyagforgalmi életműködések . 74–110 Táplálkozás az élővilágban . 74–91 Az autotróf táplálkozás . 75–78 Fotoszintézis . 75–77 Kemoszintézis . 77–78 A heterotróf táplálkozás . 78–81 Szaprofita életmód . 78–79 Parazita életmód . 79–80 Mixotróf (vegyes táplálkozás). 80 Szimbiózis vagy együttélés . 81 Heterotrófia az állatvilágban . 82–91 Az emlősök emésztőrendszere és emésztése . 83–91 Légzés az élővilágban . 91–99 Az aerob légzés . 91–92 Anaerob légzés . 92 Erjedés . 92 A növények légzése . 93–94 Az állatok légzése . 94–99 Az emlősök légzőrendszere . 94–99 Keringés az élővilágban . 99–106 A növények keringési rendszere . 99–101 A vízben oldott ásványi sók felvétele a talajból . 99–100 A nyers táplálék keringése . 100 A kész táplálék keringése . 101 Az állatok keringési rendszere . 101–106 Az emlős állatok belső környezete . 101–103 Az emlősök keringési rendszere. 103–106 Kiválasztás az élővilágban . 107–110 A növények kiválasztása . 107–108

A párologtatás . 107–108 A guttáció. 108 Az állatok kiválasztása . 108–110 Az emlősök kiválasztó készüléke. 109–110 Kapcsolatteremtő életműködések . 111–127 A növények érzékenysége és mozgása. 111–112 Az állatok érzékelése . 112–124 Az emlősállatok érzékszervei . 112–118 Az emlősök szeme . 113–115 Az emlősök füle . 115–117 A bőr . 117 A nyelv . 117–118 Az orr . 118 Az emlősök idegrendszere . 118–124 A gerincvelő . 119–121 Az agyvelő . 122–124 Az állatok helyváltoztatása . 125–127 Az emlősök helyváltoztató rendszere . 125–127 A csontrendszer. 125–126 Az izomrendszer . 126–127 Szaporodási életműködések . 127–134 A növények szaporodása. 127–132 A növények ivartalan szaporodása . 127–128 A zárvatermő növények ivaros szaporodása . 128–132 A pollen kialakulása . 130 Az embriózsák kialakulása. 130–131 A mag és a termés kialakulása . 131–132 Az emlősök ivaros szaporodása . 132–134 A hím ivari készülék . 132–133 A női ivari készülék . 133 Nemi úton terjedő betegségek . 134

A sejt A prokarióta sejt A sejt az élő szervezetek szerkezeti, működési és genetikai alapegysége. A legősibb sejtes felépítést mutató szervezetek a prokarióták, méretük μ (mikron) nagyságrendű. A kékeszöld moszatok és a baktériumok tartoznak ide. Ez az élőlénycsoport a tudomány mai állása szerint nem rendszertani kategória. Egy prokarióta sejt részei: sejtfal (anyaga fehérje és szénhidrát, sokszor kocsonyás tok borítja), a sejtfalon belül sejthártya, citoplazma és nukleoid.  a sejtfal rácsszerkezetű mukopeptid vázat képez az említett összetevőin kívül, merev, biztosítja a sejt állandó alakját, védő funkciója van. A sejtfalon kívül gyakran előforduló nyálkás tok (polizacharidok alkotják) glikokalix, antifagocita természetű, ellenállást tanúsít a (gazda)szervezet védekező rendszerével szemben, az aljzathoz való tapadást szolgálja, véd a kiszáradástól;  a sejthártya határolja a citoplazmát; ez lipoprotein membrán (kettős foszfolipid réteg, amelybe fehérjemolekulák merülnek). Permeabilitása biztosítja a sejt és környezete közti cserét;  a citoplazma tölti ki a sejt belsejét, belső membránok nem tagolják, riboszómákat, egyes baktériumoknál a légzésben résztvevő mezoszómát (a plazmamembránnal összefüggő képződményeket), esetlegesen fotoszintézisre alkalmas színanyagot, váladékszemcséket, raktározott tápanyagot, plazmidokat (a fő DNS-től függetlenül osztódó és az utódokba átjutó, kör alakú, de kisebb DNS-eket) tartalmaz;  a nukleoidot (maganyagot) maghártya nem borítja, kétszálú, kör alakú, ritkán egyenes DNS molekula képezi (Escherichia coli baktérium DNS-ének nagysága 3 millió bázispár), amihez bázisos fehérjék kapcsolódnak – baktériumkromoszóma. 1

Az élővilág változatossága Az élővilág változatossága szükségessé tette egy egységes osztályozási rendszer kidolgozását, amelyben különböző tulajdonságokat vesznek figyelembe. Előbb megfogalmazták a faj fogalmát, amely hasonló tulajdonságú szervezeteket magába foglaló kategória. Majd a fajok sokaságát felleltározva rendszerezték a fajok sokaságát törzsfejlődéstani elvek alapján. A fajok osztályozási rendszere fölérendelő. Vannak a fajnál magasabb rendű kategóriák: nemzetség, család, rend, osztály, törzs, ország. Léteznek viszont a fajnál alcsonyabb rendű kategóriák: alfaj, változat, forma. A rendszertani kategóriákat taxonoknak nevezik, a rendszertant taxonómiának. A fajok kettős megnevezését (binominális nómenklatúra) Karl Linné vezette be. A megnevezés 2 latin szóból áll: a nagy kezdőbetűvel írt első szó a nemzetséget jelöli, a kis betűvel írt második szó a faj neve (Rosa canina = gyepűrózsa). A fajok elkülönítése szaporodásbeli, a szaporodás biztosítja az azonos fajhoz tartozó egyedek közötti egységes kapcsolatot a génáramlás révén, ugyanakkor szaporodásbeli összeférhetetlenség révén az egyedek nemekre való szétválását is. A tankönyv alkalmazta (Whittaker, 1969) rendszertan szerint az élőlények a következő 5 országba sorolhatók:  monerák (Procariota) országa  protiszták országa  gombák országa  növények országa  állatok országa A prokarióta szervezetek primitív sejtes lények, genetikai anyaguk a nukleoid, a riboszómákon kívül más sejtszervecskéik nincsenek, a monerák országába tartoznak. Az eukarióta szervezetek fejlett sejtszerkezettel rendelkeznek, mitózissal, meiózissal osztódnak és a többi 4 országba sorolhatók be.

Vírusok A vírusok fertőző entitások, sejtszerkezet nélküliek, nincs saját anyagcseréjük, sejten belüli élősködők, a gazdasejt szintetizálja számukra a szükséges szerves anyagokat. Csak elektronmikroszkóppal láthatók, nagyságrendjük 20 és 400 nm közötti. Nevük a latin virus azaz méreg szóból ered. Szerkezete: genetikai információt hordozó nukleinsavból álló (DNS vagy RNS) vírusgenom és az ezt körülvevő fehérjeburokból álló kapszid. Három megjelenési formájuk van:  virion különálló, élő sejtet éppen nem fertőző vírus.  vegetatív vírus a gazdasejt citoplazmájában található vírusgenom.  provírus a gazdasejt kromoszómájába integrálódott vírusgenom Sokszorozódásuk:  a virion rátapad a gazdasejt felületére, a virion behatol a sejtbe, vegetatív vírussá alakul, a gazdasejt működését átszervezi, amely elkezdi szintetizálni a vírusfehérjéket.  a gazdasejtben a vírusgenom replikálódik, elpusztítja a gazdasejtet (litikus ciklus),  a kialakult virionok új sejteket fertőznek meg, A vírusreplikációnak van egy lizogén ciklusa is amikor a vírusgenom beépül a gazdasejt kromoszómájába, provírussá alakul és azzal együtt replikálódik. A vírusok osztályozása:  Az örökítőanyag szerint:  RNS genom esetén ribovírusok – dohány növényt fertőző mozaikvírus, retrovírusok (RNS-ről reverz transzkriptáz segítségével DNS másolatot képez) embert és állatokat fertőző madárinfluenza, veszettség vírusa, embert fertőző HIV vírus.

 DNS genom esetén dezoxiribovírusok – bakteriofágok – baktériumokat fertőző és pusztító vírusok, herpeszvírus, fertőző májgyulladást okozó (hepatitis) B vírus, fekete himlő vírusa embernél.  Alak szerint hengeresek, gömb alakúak, hatszögletűek stb.  A megtámadott szervezet szerint: növényi, állati vagy emberi megbetegedést okozó vírusok. Virózisok az embernél: influenza, bárányhimlő, rózsahimlő, kanyaró, mumpsz, agyhártyagyulladás, gyermekparalízis, méhnyakrák, szemölcs, HIV.

A monerák országa Egysejtű vagy többsejtű prokarióta szervezetek. Alakjuk változatos elágazó, fonalas, telepes felépítésűek, csillósak vagy csilló nélküliek. Életterük: víz, talaj, levegő vagy más szervezetek teste. Ide tartoznak: archebaktériumok, eubaktériumok, kékbaktériumok vagy kékeszöld moszatok.  Archebaktériumok – ma élő ősi baktériumcsoport, prokarióta szervezetek. Extrém élőhelyeket elviselő (magas hőmérséklet, nagyon hideg, savas, sós, lúgos vizekben vagy CH4-tartalmú közeg) leginkább anaerob baktériumok. Kemoszintetizálók (metánbaktériumok), ritkábban fotoszintetizáló (ATP előállító) halobaktériumok.  Eubaktériumok – jellegzetes prokarióta sejtszerkezetük van (sejtfal, sejthártya, citoplazma, mezozomok, nukleoid, plazmidok, riboszómák, zárványok, endospóra, glikokalix, csillók, ostorok, rögzítő szervek (pilusok). Legfontosabb természetes életterük a talaj és kisebb mértékben a víz. Méretük: 1–200 μm. Általában egysejtű, ritkábban soksejtű és fonalas szervezetek. Alakjuk lehet: gömb, vessző, pálca, dugóhúzó stb. Életmód: aerob, anaerob. Táplálkozás: heterotróf (szimbionta, parazita, szaprofita), autotróf (fotoszintetizáló kénbaktérium, kemoszintetizáló-nitrifikáló baktérium. Amitózissal szaporodnak (hasadás, kettéosztódás) 30

Növényi és állati szövetek A többsejtű növényeknél és állatoknál a zigóta barázdálódása eredményeként meghatározott működés végzésére szakosodott sejtcsoportosulások, szövetek jönnek létre, amelyek a szervezet egybehangolt működésében csak részfeladatok elvégzésére képesek. Szövetnek nevezzük az azonos alakú, szerkezetű és működésű sejtek csoportosulását. A szövetek egymással társulva szerveket alkotnak, a szervek együttesen pedig szervrendszereket hoznak létre.

Növényi szövetek Az egyedfejlődés folyamán a szövetek kialakulásában két szakaszt különböztetünk meg: az embrionális szövetek (osztódó) megjelenését és az állandósult szövetek kialakulását. A zigóta számtalan mitotikus osztódásának eredményeképpen egymáshoz hasonló, nem specializálódott, a fejlődésnek még valamennyi lehetőségét magában hordozó osztódószövet – merisztéma jön létre. A merisztéma sejtjeiből alakulnak ki az állandósult szövetek.

Osztódószövet – embrionális szövet – merisztéma Sejtjeik kis méretűek, kerekded sejtek, vékony falúak, a mag viszonylag nagy, központi helyzetű, a plazma teljesen kitölti a sejtüreget, a növény egész élete folyamán megőrzik osztódó képességüket ezért a növények, ellentétben az állatokkal, korlátlan növekedésűek. Helyzetük szerint: csúcs-, oldal- és közbeiktatott merisztémák. 61

 a hajtás és a gyökér hosszanti növekedését a csúcsok osztódó szövetei biztosítják, ezek alkotják a csúcsmerisztémákat (a fő és oldalhajtások s a gyökerek csúcsain találhatók).  az oldalmerisztémák az évelő növények (fák, cserjék) törzsének vastagodását biztosítják. Másodlagos osztódószöveteknek nevezik, mert állandósult szövetekből jönnek létre úgy, hogy azok visszanyerik osztódó képességüket. Ezeket a szöveteket kambiumnak és parakambiumnak vagy fellogénnek nevezzük. A kambiumnak új faedények és háncsedények képződésében, a parakambiumnak (fellogén) pedig a kéreg létrehozásában van szerepe. Ugyancsak a kambium hozza létre a másodlagos bélsugarakat, valamint a fa és háncs többi sejttípusát is.  a közbeiktatott merisztémák a már differenciálódott szövettájakban, pl. a gabonafélék szártagnövesztő merisztémája. A fototropos és geotropos hatások mellett ezek működnek közre abban, hogy a szélvihartól ledöntött hajtások a szártagok alapi részének gyors növekedése révén felegyenesedjenek, de szerepük van a levelek és virágrészek kifejlesztésében is. Az eredet szerinti merisztémabeosztás (elsődleges, másodlagos) legfeljebb csak a merisztémák időleges származtatására alkalmasak.

Az állandósult szövetek Az osztódószövetekből jönnek létre, valamilyen funkció irányában differenciált sejtek alkotják, a sejtek alakja különböző, elvesztették osztódó képességüket. A betöltött szerepük szerint lehetnek: védőszövetek, alapszövetek, szállítószövetek, szilárdító vagy támasztó szövetek, kiválasztó szövetek stb.

Az élő szervezetek szerkezete és alapvető életműködései Anyagforgalmi életműködések Minden élőlény anyagforgalmi, kapcsolatteremtő és szaporodási életműködéseket végez. Minden olyan életműködést jelentenek, amely az anyagok felvételére és feldolgozására irányulnak: táplálkozást, légzést, keringést és kiválasztást.

Táplálkozás az élővilágban Az élőlények nyílt rendszerek, állandó anyag- és energiacserét folytatnak környezetükkel. Abban különböznek az élettelen tárgyaktól, hogy a környezetükből felvett anyagokat – az energia felhasználásával – átalakítják, lebontják és a felesleges vagy káros anyagokat eltávolítják. Ezt a folyamatot anyagcserének nevezzük. Az élőlények testét főleg szerves anyagok építik fel. A szerves anyagok a szén vegyületei. A növényvilágot az állatvilágtól aszerint különböztetjük meg, hogy milyen forrásból nyerik a szenet és az energiát. A zöld növények autotróf táplálkozású szervezetek, szénforrásuk a CO2, energiaforrásuk a fény, a Nap sugárzó energiája. Az autotróf szervezetek kis csoportja, amelybe csak a kemoszintetizáló baktériumok tartoznak, az energiát nem a napfényből, hanem egyes szervetlen anyagok oxidációjából nyerik, szénforrásként szintén CO2-ot használnak. Az autotróf szervezetek lehetnek az alkalmazott energia szerint fotoautotróf, azaz fotoszintézisre képes szervezetek és kemoautotróf, kemoszintézist végző szervezetek. 74

Az állatok heterotróf táplálkozású szervezetek, a C-forrását a szerves vegyületek képezik, az energiaforrását pedig a szerves vegyületekben megkötött kémiai energia. Az autotróf táplálkozás Fotoszintézis Szerves anyagok előállítását jelenti: vízből, CO2-ból és ásványi sókból fényenergia alkalmazásával. A fotoszintézis egyszerűsített reakcióegyenlete: 6 CO2 + 6 H2O + ásványi sók

A fotoszintézis minden, fénynek kitett asszimiláló szövetben lejátszódik. A fotoszintézishez alkalmazkodott növényi szerv a levél. Az oszlopos és szivacsos asszimiláló alapszövet sejtjei fényelnyelő pigmenteket tartalmaznak. Ezekkel a pigmentekkel hasznosítják a Napból a Földre jutó 400–800 nm hullámhosszúságú sugárzást. A pigmentek lehetnek:  a klorofill típusú pigmentek: a zöld klorofill-a és klorofill-b.  a karotinoidok: a narancsvörös karotin és sárga xantofill. A különböző típusú pigmentek mindenikére jellemző a fényelnyelő képesség, de közülük csak a klorofill-a molekulák tudják a megkötött fényenergiát kémiai energiává alakítani. Az egymástól eltérő működésű pigmentek nagyobb egységekbe, kétféle pigmentrendszerbe csoportosulnak:  az 1. pigmentrendszer: karotin, a- és b-klorofill – a maximális fényelnyelés 700 nm-nél van.  a 2. pigmentrendszer: xantofill, a- és b-klorofill – a maximális fényelnyelés 680 nm-nél van. Mindkettőnek a fénygyűjtő része a beérkező foton energiáját a reakcióközpont felé irányítja, (a tömeg 1%-a) az a klorofill. A fényszakasz: a fényenergia átalakítása során az 1. pigmentrendszer központi a-klorofill molekulája gerjesztett állapotba kerül, lead egy elektront. Ezt felveszi egy elektron75

szállító rendszer egy tagja és a végső elektronfelvevőhöz szállítja, amely redukálódik. A kilépett elektron a 2. pigmentrendszer által leadott elektronból pótlódik, ami ezáltal egy alacsonyabb energiaszintre kerül, ATP szintetizálódik. A 2. pigmentrendszer elektronja a víz fotolíziséből pótlódik. A reakció során a víz felhasad és hidrogénion formájában protont ad át az elektronfelvevő redukálásához, illetve mint végső elektronleadó a 2. pigmentrendszer felé ad le elektront. Így a vízmolekula oxidálódik, miközben molekuláris oxigén is felszabadul. A fényszakasz végtermékei: elektronfelvevő (NADPH) redukálódott formába, ATP, O2. A sötétszakaszban (ami egy redukciós ciklus) történik: a légköri CO2 megkötése és beépítése, glukóz kialakítása, ami keményítő, cellulóz, zsírok, fehérjék kialakítását eredményezi. Az ide szükséges energiát a NADPH elektronfelvevő molekula és az ATP szolgáltatja. A sötétszakasz (vagy sötétben is lejátszódó szakasz) végterméke szerves anyag. A fotoszintézis jelentősége:  általa jönnek létre az energiaszolgáltatók a szénhidrátok.  minden heterotróf élőlény a növények termelte szénláncokból él  ekkor keletkezik az élőlények légzéséhez szükséges oxigén is  a fotoszintetizáló zöld növények és fotoszintetizáló baktériumok az egyedüli szervezetek, amelyek a Nap energiáját a földi élet számára vegyi energia formájában megkötik. A fotoszintézis kimutatása:  a termelt oxigén alapján: a fotoszintézis erősségi foka a percenkénti gázbuborékok számával értékelhető. Hogy a keletkezett gáz oxigén, parázsló gyufaszállal mutatjuk ki, amely lángra lobban.  a CO2 felhasználása alapján. 76

 a képződött szerves anyagok alapján (a keletkezett keményítőt jóddal mutatjuk ki). A környezeti tényezők hatása a fotoszintézisre:  a fény hatása – a fény a fotoszintézis energiaforrása. A fényerősség növekedése függvényében növekszik a fotoszintézis is, eleinte gyorsabban, majd lassabban 50 000 lux megvilágításig. 50 000–100 000 lux megvilágítás között a fotoszintézis állandó szintű. 100 000 lux fölött csökken a fotoszintézis mértéke, mert a sejtek sérülnek. Az árnyékban élő növények már kis fényerősség mellett elérik a fotoszintézis felső határát.  a hőmérséklet hatása – a különböző hőmérsékleten élő fajok, különböző hőmérsékleti viszonyokhoz alkalmazkodtak, a lucfenyő és a búza enyhén negatív hőmérsékleti értékeken is fotoszintetizál.  a CO2-koncentráció hatása – a CO2-koncentráció alsó határa, amelyen még megvalósul a fotoszintézis, 0,01%. A 2–5%os töménység mérgező hatású a növényekre.  az ásványi sók szerepe – az ásványi sók részt vesznek a szerves anyagok képzésében közvetlen vagy közvetett módon. Az ásványi anyagok elégtelensége csökkenti a fotoszintézist és ezzel összefüggésben a termést. Kemoszintézis Bizonyos baktériumok az életfolyamataikhoz szükséges energiát szervetlen anyagok oxidációjából nyerik. Szénforrásként szintén CO2-ot használnak. Ide soroljuk:  nitrifikáló baktériumok – hozzájárulnak a N körforgásához a természetben. Oxidálják az ammóniát (NH3), amely a Ntartalmú szerves vegyületekből keletkezik. Egyesek az oxidációt nitritekig, (a salétromossav sói), mások nitrátokig (a salétromsav sói) folytatják le. Az ammónia növelné a környezet mérgező hatását a baktériumok hiányában. A nitrátok nem mérgezőek. 77