A magyar nép és sorsfordító eseményeinek képe az ukrajnai történelemtankönyvekben

Eredeti ár: 3 990 Ft

1848 március 15.

1848 tavaszán szinte egész Európa megmozdult. Februárban Párizsban kitört a forradalom, amelynek híre futótűzként terjedt, és forradalmi hullámot indított el. 1848. március 13-án Bécsben is kitört a forradalom. A gyűlölt Metternich kancellárt leváltották, ezzel a régi rendszer megbukott. Március 15-én Pest-Budán is forradalom tört ki. Petőfi és társai reggel a Pilvax kávéházból kilépve még csak tizenöten voltak, de rövidesen csatlakozott hozzájuk az egyetemi ifjúság. Néhány óra múlva pedig már húszezres tömeg hömpölygött Pest utcáin, s Landerer nyomdájához vonult, ahol lefoglaltak egy nyomdagépet, és a cenzor engedélye nélkül kinyomtatták a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. Amint a szabad sajtó első példányait kézről kézre adták az emberek, a város felbolydult. Délután három órára nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum előtti térre, ahol a szakadó eső ellenére legalább tízezres tömeg jelent meg. A lelkes és cselekvésre kész tömeg a pesti városházára sietett budai várba kiszabadítsa börtönéből Táncsics Mihályt. A budai várban a tüzérek égő kanóccal álltak senki sem mert tűzparancsot nekik. Így a tömeg a zuhogó esőben akadálytalanul vonult át a hajóhídon a várba. Ahogy Petőfi naplójában később megírta: „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala, és reszketni méltóztatott “, s elfogadott minden követelést.

Forrás: FI-504010601/1 Történelem 6. tankönyv – Szerző(k): Borhegyi Péter, Kojanitz László, Nagy Lajos, Sólyom Márk, Tarnóczai Géza (tananyagfejlesztők), Tantárgy/Tanegység: Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, Évfolyam: 6, Kiadó: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI)

A magyar nép és sorsfordító eseményeinek képe az ukrajnai történelemtankönyvekben

Az Ukrajna XIX. századi történetét tárgyaló tankönyvekben az olvasó elvárhatná, hogy az 1848-as európai forradalmak [2] sorában a magyarországi események is valamelyest helyet kapjanak, ám hamar kiderül, ez nem így van. Két tankönyv esetében is igaz ez. Mindkét kiadvány 2001-ben látott napvilágot, ám különböző szerzők készítették. Az egyikben az Ukrajna az európai demokratikus forradalomban című fejezetéhez érve, a galíciai ukrán nemzeti forradalom eseményei taglalása során csupán két kis utalást találunk, amelyből arra lehet következtetni, hogy valami mégiscsak zajlott Magyarországon. Az első említés a lembergi fegyveres felkelésről szóló alpontban található, s innen megtudhatjuk, „a kárpátaljai (magyarországi) magyar demokratikus forradalom hatásának közömbösítésére az osztrák kormány létrehozta itt az Ungvári Autonóm Nemzetiségi Körzetet.” [3] A forradalom és szabadságharc 1849-ben bekövetkezett záróakkordjáról a tankönyv csupán annyit tart fontosnak kiemelni, hogy az orosz cárizmus vállalta Ferenc József felkérésére a hóhér szerepét. A következő részben pedig már a szerző azt konstatálja, „leverve a nemzeti szabadságharcot Magyarországon, mely tulajdonképpen az 1848–1849-es európai demokratikus forradalom utolsó bástyája volt, az orosz cárizmus ismételten bebizonyította vezető nemzetközi zsandári szerepét.” [4]

A másik tankönyvben Forradalom az Osztrák Birodalomban 1848–1849-ben és az ukrán nemzeti felszabadító mozgalom [5] címmel két fejezet foglalkozik az eseménysorozattal, oldalakon át mégsem találkozunk a magyarországi eseményekkel, csak a bécsi, lembergi, bukovinai történésekkel. Majd „Kárpátaljához” érve olvashatunk csupán arról, hogy ez a terület a Magyar Királyság közigazgatásához tartozott, a magyarok is függetlenségre törekedtek Bécstől, de emellett vitatták a szlávok önrendelkezési és kulturális autonómiára vonatkozó jogait. Ilyen körülmények közepette az osztrák kormányzat a szlávok oldalára állt, hogy meggátolják a magyar nyelv bevezetését a szláv etnikai területek iskoláiban. Mivel a magyar forradalmi kormány nem számolt a szlávok érdekeivel, a „kárpátaljai ukránok” nem támogatták a magyarok fegyveres felkelését Ausztria ellen, amely 1848 szeptemberében kezdődött, hanem kidolgoztak egy különleges autonómia-tervet „Uhorszka Rusz” számára, melyben egyesülnének Galícia ukránok lakta részével. [6]

Az előbb említett Ukrajna története tankönyv szerzőpárosa 2009-ben újabb tankönyvet készített, amely a Heneza tankönyvkiadó gondozásában jelent meg. [7] A kötetben sok említést találunk, melyek a magyarságkép megítélését segítik. Tartalmilag az egyetemi tankönyvek anyagmennyiségét és színvonalát követi, tükrözi a jelenlegi ukrán historiográfia szemléletét, főbb koncepcióit. Kronológiailag a tankönyv a XVIII. század végétől a XIX. század végéig terjedő eseményeket öleli fel. A bevezetőben kiderülnek a területi határok is: a Dnyeper-menti ukrán területek az Orosz Birodalomhoz, míg a nyugati részek (Galícia, Bukovina és Kárpátalja) az Osztrák Birodalomhoz tartoztak Rzeczpospolita felosztásainak eredményeképpen. Ebből kifolyólag a két államalakulathoz tartozó ukrán etnikai területek különböző fejlődésvonalát mutatják be. Az Ukrán földek az Osztrák Birodalom kötelékében című olvasmányból sok mindent megtudhatunk a birodalmi közigazgatási rendszer sajátosságairól, melyek immár az ukránok lakta területekre is érvényben voltak. A 3 nyugat-ukrán terület különböző irányítási rendszerben és más-más időben került az Osztrák Birodalomhoz. Legkorábban Kárpátalja; a XVIII. században a Magyar Királyság részeként került Habsburg fennhatóság alá, de a bécsi alárendeltség csak feltételes volt, gyakorlatilag Budapestről irányították a területet. [8] Kelet-Galícia és Észak-Bukovina viszont, a Galíciai és Lodomériai királyság részeként a Rzeczpospolita felszámolása után lett a Habsburg Birodalom része és Bécsből irányították. Jelzésértékű illusztrációja az olvasmánynak Máramaros, Bereg, Ung és Ugocsa vármegyék címerének ábrázolása az alábbi képaláírással: „A Magyar Királyság ukrán vármegyéinek címerei, melyeken tükröződnek a vidékek történelmi és gazdasági jellegzetességei”. [9] A tankönyv nagy hangsúlyt helyez a társadalmi-politikai és nemzeti mozgalmakra. A XIX. századi nyugat-ukrajnai mozgalmak sajátosságával kapcsolatban a szerzők kifejtik, hogy Kárpátalján a magyarok mozgalma is egy saját, önálló ország megteremtésére irányult, de az ukránok hasonló törekvését jogtalannak tartották. Ebből kifolyólag a lengyel vagy magyar nemzeti felszabadító mozgalmakon belüli ténykedéssel nem tudták volna elérni végcéljukat – a nemzeti önállóságot, ezért vált szükségessé az ukrán nemzeti oldal képviselőinek önálló társadalmi-politikai mozgalomba való tömörülése. [10]

A népi felkelésekkel kapcsolatosan a tankönyv részletesen beszámol a galíciai, bukovinai és kárpátaljai parasztfelkelésekről, melyek Kárpátalján az 1831. évi kolerajárvány kapcsán bevezetett korlátozások miatt robbantak ki, később viszont az egész földbirtokrendszer elleni felkeléssé váltak. Ezért a magyar kormány kénytelen volt változtatni a parasztok helyzetén: az 1836. évi törvény értelmében eltöröltek némi másodrangú természetbeni szolgálatot, illetve a földesúrral való megegyezés alapján ideiglenesen vagy véglegesen megválthatták némelyiket. A parasztok, ha minden szolgálatot teljesítettek, nem volt adó- vagy egyéb tartozásuk, jogot kaptak a költözésre. Némileg csökkent a földesurak bíráskodási joga és a testi fenyítést is megszüntették. Azonban a terhek többsége és az urak földbirtoklása továbbra is megmaradt [11] – konstatálják a szerzők.

Az 1848-49. évi forradalmi időszak tág teret kapott eben a tankönyvben, terjedelmileg közel 20 oldalnyi szöveg, forrásrészlet, illusztráció és ábra segíti a fontos korszak történéseinek elsajátítását. A tanulók értesülnek az 1848 tavaszán kitört forradalmi hullámról, mely Itáliából és Franciaországból indult, majd átterjedt Németországra és márciusban az osztrák fővárosban, Bécsben is kitört a forradalom. Március 15-én az osztrák császár, I. Ferdinánd kihirdette az Alkotmány megadását, melyben a polgárok gyülekezési és szólásszabadságot nyertek, eltörölték a cenzúrát, és előírta a parlament (Reichstag) összehívását. Ezek a forradalmi események aktivizálták a nyugat-ukrán területeken is a nemzeti mozgalmat, melynek bázisát a parasztok alkották. Ezért a kormány a felkelés megakadályozása érdekében elsőként Galíciában (4 hónappal korábban, mint másutt) eltörölte a jobbágyságot. [12] Érdekes, hogy a mindeddig széles látókörrel tájékoztató tankönyv itt mennyire leszűkítette az eseménysorozatot a bécsi és a galíciai történésekre, nyilvánvaló, hogy a magyar szempont kiemelése nem elsődleges feladata a tankönyvnek, de a tényszerűség kedvéért azért a pesti események és a magyar politikai elit szerepe is említést érdemeltek volna. Így úgy tűnik, hogy 1848 márciusa és szeptembere között semmi nem történt, csupán szeptemberben kezdődött a magyarok fegyveres felkelése az osztrákok ellen, melyben „a kárpátaljai ukránok nem támogatták a magyarokat”. [13] Annak okát, hogy miért nem támogatták az ukránok a magyar nép Bécs-ellenes függetlenségi harcát, a szerzők abban látják, hogy a magyar politikai elit vitatta a Magyar Királyság területén élő szlávok kulturális és nemzeti autonómiához való jogát, míg az osztrák kormányzat a szlávok pártjára állt, amikor erőszakkal be akarták vezetni a magyar nyelvet a nemzetiségi iskolákban. [14] Vagyis itt még úgy tűnik, hogy a „kárpátaljai ukránok” a magyarokkal szemben az osztrák kormányzat oldalára álltak – és több magyar vonatkozású információt nem közölnek a szerzők az olvasmány során. A következő mondatban már arról olvashatnak a tanulók, hogy „1848 nyarától az ellenforradalmi erők kerekedtek felül Ausztria ukrán-lakta területein és a nemzetiségeknek adott politikai és társadalmi jogok eltörlésére törekedtek”, ezért Galícia és Bukovina területén fegyveres harc, parasztmozgalom kezdődött az osztrák reakciós kormányzat ellen, melyet végül elfojtottak. Ezek az ellentmondásos és töredékes közlések eléggé homályos képet alkotnak a korabeli eseményekről és a magyarok szerepéről ennek kapcsán, ami inkább negatív, mint pozitív képet sugall, s többszöri kiemelt szöveggel leginkább azt rögzíti a tanulókban, hogy ez az eseménysor milyen fontos fordulópont volt az ukrán nemzeti mozgalom kialakulásában.

2009-ben több Ukrajna története tankönyvet adtak ki a 9. osztályosok számára, különböző szerkesztésben, más-más szerzői kollektívák együttműködése révén. A korábbi Ukrajna története tankönyvekkel ellentétben a Turcsenko-Moroko által készített, 2009-es kiadású tankönyvben sor kerül a kiegyezés és a dualista átrendeződés bemutatására. Az 1848-as forradalom veresége után a reakciós kormányzás évtizede kezdődött, melyet „Bach-reakciónak” szoktak nevezni – írja a tankönyv – mely időszakot jellemeznek is a szerzők: kilátástalannak minősítik, mivel egyik társadalmi-gazdasági és politikai probléma sem oldódott meg. A XIX. század ’60-as éveiben politikai reformok érlelődtek, 1867-ben elfogadták az Alkotmányt, mely a polgárok egyenlőségét hirdette, s ugyanebben az évben került sor az osztrák és magyar nemesség kiegyezésére, mellyel létrejött a dualista (kétközpontú) Osztrák–Magyar Monarchia, egy alkotmányos monarchia. [15] Az új rendszer létrejöttének hatásai között a szerzők említik, hogy a „kárpátaljai ukránokat” ez még inkább eltávolította a galíciai és bukovinai ukránoktól, mivel „Kárpátalja Magyarország része lett és semmiféle önkormányzatot nem kapott. A terület 4 ruszin (ukrán) zsupából vagy vármegyéből állt, melyeket Budapestről – Magyarország fővárosából – irányítottak.” [16] Ez a megfogalmazás sok téves információt tudatosít a tankönyv olvasóiban: például Kárpátalja önálló közigazgatási egység, amely ruszin (ukrán) vármegyékből áll, másrészt hogy eddig nem volt része Magyarországnak, csak most lett az, ami a mai hovatartozás legitimálását, tudati beépítését erősíti a tanulókban. A tankönyvben a XIX. század második felének Kárpátaljára jellemző mozgalmainak bemutatásánál ismét véleményformáló megjegyzéseket találunk az 1848–49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatosan. Itt a szerzők leírják, hogy a nemzeti mozgalom meghatározó irányzata a moszkvofilizmus volt, s ennek népszerűsége, ugyanúgy, mint Galíciában, az erős nemzeti elnyomás miatt alakult ki, ugyanis „az erős magyar elnyomás arra kényszeríttette a kárpátaljai ukránokat, hogy külső segítséget keressenek” és az „orosz sereg győzelme a forradalmi magyar had fölött 1849-ben” felkeltette azt a gondolatot, hogy a nemzeti elnyomás alóli felmentés is jöhetne Szentpétervárról. [17] Ugyanitt egy forrásrészlet is a tanulók rendelkezésére áll, hogy jobban megismerjék a nemzetiségi politikát a Monarchia „kárpátaljai” felében. Az 1896-ban Lembergben egy sajtótermékben megjelent cikk a galíciai ukránok tiltakozását tartalmazza a kárpátaljai ukránok elnyomása ellen a magyarországi kormányzat által, részletei nem vetnek túl jó fényt a magyar kormány intézkedéseire. [18] A súlyos nemzeti elnyomásról később ismét szó esik, az Osztrák-Magyar birodalmi rendszer bemutatására szánt fejezetben a szerzők leírják, hogy az alkotmányos monarchiaként működő birodalomban központi és helyhatósági parlamentek működtek, és a nemzeti elnyomást nem az osztrák kormányzattól kellett elszenvedniük az ukránoknak, hanem a régiókban élő többségi nemzetektől: Galíciában a lengyelektől, Kárpátalján a magyaroktól, Bukovinában a románoktól. [19]

Az Ukrajna első világháborúban való részvételét tárgyaló fejezetekben számos olyan utalás található a magyar hatóságok, illetve a magyarok tevékenységéről és intézkedéséről, amelyek igazán említésre méltóak és eléggé egyértelmű képet közvetítenek a diákok felé. Említést érdemel itt az a felfogás, mely szerint „az Osztrák–Magyar Monarchia nemcsak Galíciát, Bukovinát és Kárpátalját akarta örökre megtartani, de Volinyra és Podóliára is áhítozott.” [20] Majd hozzáteszi, „Kárpátalján a hatóságok erőszakkal akarták rábírni az ukránokat, hogy írják alá a kérvényt, mely szerint „magyarok akarnak lenni”, s a kárpátaljai ukránok magyarosítási tervének megfelelően az egész iskolai oktatást magyar nyelvűvé tették.” [21] Az 1914–15. évi hadi események kapcsán a szerző leírja, „a kárpátaljai helyi hatóságok azt jelentették Budapestnek: az ukrán nép körében mozgolódás tapasztalható, mindenütt szimpatizálnak az oroszokkal, reménykednek az oroszok bevonulásában.” [22] Mindezek a megnyilvánulások többségében az ellenségkép erősítésére utalnak.

A másik, szintén 2009-ben kiadott Ukrajna története tankönyv szerzőpárosa, Rejent és Malij a XVIII. század végétől a XIX. század végéig terjedő időszakot tárgyalják. A Nyugatukrán földek az Osztrák Birodalom kötelékében című fejezetben nagy figyelmet szentelnek a szerzők Kárpátalja történetének, mely ekkor 4 körzetre (okrug) volt osztva és a birodalom részét képező Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott. [23] A tankönyv az 1848. évi forradalmak sorában elsősorban a Habsburg Birodalomban történt, s azon belül is a Galíciát és Bukovinát érintő eseményekről számol be részletesen, s helyenként említi a kárpátaljai vonatkozások kapcsán a Magyar Királyságban történő eseményeket is. Pl. említik, hogy „az osztrák elnyomás ellen Bécsben, Budapesten és Lembergben felkelések törtek ki”, melynek következtében 1848 márciusában Magyarország korányt alakított és a magyar Országgyűlés polgári átalakulást hozó törvényeket fogadott el, melyek Kárpátaljára is kiterjedtek.” [24] A magyar forradalom és szabadságharc további kimeneteléről nem közöl részleteket a tankönyv, csupán annyi válik még világossá, hogy az osztrák kormányzat némi engedményt tesz a kárpátaljai ukránoknak, mivel a magyarországi ukrán többségű etnikai területeket „Ungvári körzet” elnevezéssel külön járásba vonta. [25]

A 9. osztályos világtörténelem-tankönyvekben, az 1848-as európai forradalmak sorában a magyarországi események bővebb ismertetésére kerül sor. A Zaporizsjei Állami Egyetem előadói által elkészített, 2000-ben és 2001-ben is kiadott tankönyv, mely a XVIII. század végének – XX. század elejének eseményeit foglalja magába, Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma jóváhagyásával egyik változatában kísérleti tankönyvként, majd hagyományos tankönyvként is napvilágot látott. [26] Ebből értesülünk a március 15-i események mellett a 12 pontos követelésekről, a Batthyányi-kormány létrejöttéről, legfontosabb intézkedéseiről, a monarchista miniszterelnök és Petőfi ellentéteiről, majd az orosz intervencióról. Miután 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kikiáltotta Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását, májusban Ferenc József császár segítséget kért I. Miklós orosz cártól a „magyar forradalom elfojtásához.” „Az európai uralkodók kitörő örömmel fogadták az orosz cár lépéseit, mert nem nézték jó szemmel, hogy egyrészt Európa közepén létrejött egy köztársaság, másrészt elvesztették a Habsburg Birodalmat, amely ellensúlya volt az orosznak. Augusztus elején súlyos vereségek után, teljesen elszigetelve, a magyar honvédség megadta magát.” [27] A kezdetben sikeresnek induló szabadságharc vereségének okait a szerzők abban látják, hogy „Kossuth kormánya a forradalom ideje alatt nem tudta megoldani fő feladatát – megerősíteni kapcsolatát a parasztsággal, azáltal, hogy földet ad neki, nem ígért egyenlő jogokat a kihirdetett magyar állam szláv nemzetiségeinek”, s az agrárreform, „amelyet a forradalom vége előtt két héttel fogadtak el, már nem tudott változtatni a helyzeten.” [28] Ezután az országban véres terror kezdődött, mely során a forradalmi vezetők többségét kivégezték – zárják le a témát a szerzők.

2009-ben egy újabb 9. osztályosok számára készült Világtörténelem tankönyv került forgalomba, melynek még ugyanebben az évben a magyar nyelvű, fordításos változata is elkészült. [29] Ebben a tankönyvben részletes információkat kapnak a tanulók az Orosz és az Osztrák Birodalom helyzetéről, melynek keretében a magyarországi állapotok is gyakran előtérbe kerülnek. Például a XIX. század első felének, az 1848–49 előtti időszakát tárgyaló olvasmányban a birodalom politikai, társadalmi, gazdasági helyzetével foglalkozó részben találkozhatunk gróf Széchenyi István alakjával, akit a 30-as évek „egyik legjelentősebb magyar személyiségének” neveznek és akiről megtudhatjuk, hogy „reformprogramot dolgozott ki, melyben előirányozta a hűbéri maradványok eltörlését, a robot, a kézműves céhek felszámolását, a nemzeti ipar támogatását, a Magyar Nemzeti Bank és hitelintézmények létrehozását”. [30] Azt is megtudhatjuk, hogy mindezt a nemességnek a Habsburg-dinasztia támogatásával kellett elvégezni, azonban Metternich kormánya elutasított minden változást. Ugyanitt olvashatunk a szláv népek nemzeti újjászületéséről is A szerzők úgy tudják, „nagy szerepe volt a magyarok által elért eredményeknek a németesítés elleni harcban”. Majd elmondják, hogy a magyarok maguk is magyarosító politikát folytattak, ami aktivizálta a szláv népek nemzeti törekvéseit, „különösképpen a kárpátaljai ruszinokét, akik a Magyar Királyság területén éltek”. [31]

Ez a tankönyv viszonylag részletesen leírja az 1848–49-es európai forradalmak sorában a magyarországi eseményeket is, objektív képet festve, negatív jelzők használata nélkül, sőt az orosz intervencióról szóló résznél ezt írja: a „szabadságszerető magyarok forradalmának elfojtásához” [32] kért segítséget Ferenc József I. Miklós cártól. A tankönyv szerzői a Batthyány-kormányt az „első nemzeti magyar kormány”-nak nevezik, említik Jellasics támadását, a Habsburg-ház trónfosztását és Kossuth Lajos kormányzó-elnökké választását, az 1849. augusztus 13-i fegyverletételt és a megtorlásokat is. Ebben a tankönyvben tárgyilagosan és diákok számára egyértelműen konstatálják, hogy a magyarországi forradalom vereséggel végződött és a birodalom további területein még tovább folytatódott.

A legújabb, 9. osztály számára készült Világtörténelem tankönyvet 2011-ben adta ki az Oktatási és Tudományos Minisztérium az Oszmolovszkij és Ladicsenko szerzőpáros szerkesztésében. [33] Az újkort magába foglaló tankönyv a Nagy Francia Forradalomtól, 1789-től a XIX. század végéig terjedő eseményeket ismerteti. A tankönyv Európa-centrizmusa mellett kisebb kitérőket tesz az USA és Ázsia, illetve Afrika országainak helyzetére. Magyar vonatkozásokat az előzőekhez hasonlatosan a Habsburg Birodalom nemzetiségi politikájának és az 1848-as forradalmak tárgyalása során találunk. Ebben a tankönyvben – a vonatkozó fejezet egyik alcíme: A magyar nép küzdelme a függetlenségért [34] – terjedelmileg elég részletesen és némi pontatlanság ellenére (ami lehet nyomdai hiba is: a szabadságküzdelem márciusi kezdetét a tankönyv 97. oldalán 1849 márciusára datálják) tárgyilagosan mutatják be az eseményeket. A szerzők szerint Magyarországon nyilvánult meg a leginkább a nemzeti függetlenségért és a szabadságért folytatott küzdelem, beszámolnak a „tehetséges költő”, Petőfi Sándor által vezetett fiatal radikális csoportról, az „első parlamentnek felelős magyar kormány” létrejöttéről és vezetőjéről, a „liberális ellenzéki” Batthyány grófról, illetve a kormány pénzügyminiszteréről, a „magyar felszabadítási mozgalom kiemelkedő alakjáról”, Kossuth Lajosról. [35] A tankönyv bemutatja és pozitívan értékeli az 1848 tavaszán elfogadott, „polgári átalakulást” hozó törvényeket, viszont itt is kiemelik, hogy a Magyarország területén élő más nemzetiségeknek: románoknak, szlovákoknak, stb. nem biztosítottak egyenlő jogokat, s ezt használta ki az osztrák kormányzat arra, hogy a „horvátok, szlovákok, románok kezével fojtsa el a magyarországi forradalmat.” [36] Jellasics horvát bán betörését a tankönyv szerzői „ellenforradalmi fellépés”-nek nevezik Magyarország ellen, a védelem megszervezésére létrejött, Kossuth-vezette Országos Honvédelmi Bizottmányt pedig Védelmi bizottságnak (Komitet oboroni), de legalább említik ezeket is. A magyar nemzetőrök 1849 tavaszán elért katonai sikerei mellett a tanulók azt is megtudhatják ebből a tankönyvből, hogy április 14-én kikiáltották a független Magyar Köztársaságot, ami „katasztrofális” helyzetbe hozta az osztrák kormányzatot, s ebből már csak I. Miklós katonai segítségével tudtak kilábalni. Az orosz intervenció mellett ismertetik a világosi fegyverletételt és a megtorló akciókat is a magyar forradalmárok ellen. Majd azt a következtetést vonják le a szerzők, hogy bár a forradalom az Osztrák Birodalomban vereséggel végződött, pozitív változások történtek: eltörölték a jobbágyságot, átalakult a parlamentáris szerkezet, korlátozódott az önkényuralom és szintén a forradalom következménye volt az 1867. évi kiegyezés létrejötte is, amivel a magyarok egyenlő jogokat szereztek az osztrákokkal, mivel Osztrák-Magyar Monarchia néven egyesültek. [37] Ezzel a mondattal, bár a továbbiakban már nem esik több szó a Monarchiáról, azt sugallják a szerzők, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte a legjobb megoldás volt a magyarok szempontjából.

Annak ellenére, hogy az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttének ténye, körülményei nem kaptak helyet a 2000–2001-es 9. osztályos Ukrajna története tankönyvekben, [38] az osztrák–magyar hatóságok intézkedéséről, a Monarchia külkapcsolatairól több helyen is olvashatunk. Ilyenek például a nemzetiségi nyelvekkel kapcsolatos döntések, amelyek úgymond orosz mintára az ukrán nyelv kiiktatására irányultak az oktatás és a népművelés terén. „A nyugatukrán területen az oktatás főleg német, lengyel, román és magyar nyelven folyt az iskolákban.” A tanítási módszerekről pedig azt is megtudhatjuk, hogy „a kárpátaljai ukrán középiskolákban nem volt tankönyv, az állami iskolákban magyar nyelvű oktatás folyt. A tanítók ezekben az iskolákban nem nagyon tudtak ukránul. A szemtanúk elbeszélése szerint a tanulókat az anyanyelv kiiktatásával tanították magyarra, ezért ha bement az iskolába, nagy csönd fogadta a látogatót: a tanító pálcájával a tárgyra mutatott, megnevezte magyarul, a tanulók pedig megismételték.” [39] Az oktatáson kívül a nyilvános használatból is próbálták kiirtani az ukrán nyelvet – számol be a szerző –, mivel az okmányokat és beadványokat nem volt szabad ukránul benyújtani, az ukrán földrajzi neveket pedig kicserélték lengyelre, németre, románra, illetve magyarra.

A 2009-es kiadású Világtörténelem tankönyvben külön fejezet foglalkozik az Osztrák és az Orosz Birodalom XIX. század közepének eseményeivel, melyen belül az 1848–49-es szabadságharctól a kiegyezésig vezető folyamatot is bemutatják a szerzők. A korszakot az „Osztrák Birodalom nehéz korszakaként” [40] jellemzik a szerzők, mivel elveszíti korábbi befolyásos erejét a számos elszenvedett vereség révén. A kiegyezéshez vezető események sorában olvashatunk a Kossuth-emigrációval titkos kapcsolatot fenntartó és felkelést előkészítő nemességről, a „II. Ferenc József engedélyével létrejött Országgyűlésről” és annak feloszlatásáról, az 1866-os osztrák–porosz háborúról és a kiegyezésről, melynek következtében létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, amely belügyeit tekintve két önálló állam volt. [41] Vagyis az előzőekhez képest a tankönyv tisztázza ezt a kérdést, így téve világossá az átmenetet az államformák és a térképeken megjelenő változások kérdésében.

Az Osztrák–Magyar Monarchia rendszeréről és működéséről is olvashatnak a tanulók a Hiszem–Martinyuk-féle tankönyvben, azonban itt a birodalmi berendezkedés és a gazdaság, ipar, nemzetiségi, vallási kép bemutatására tevődik a hangsúly. Azon kívül, hogy a magyarok a birodalom második legnépesebb nemzetiségét alkották és az osztrák császár egyben magyar király is volt, nem említik a magyarokat a fejezetben. [42]

Az első világháború és a két világháború közötti magyar állam

A 10. osztályos tanulók számára a XX. század első felének tanulmányozásához több tankönyv is forgalomba került a Világtörténelemből, egyazon szerzőtől: ez egy 2004-ben kiadott tankönyv, mely az 1914–1939 közötti eseményeket öleli fel. Az első fejezet az I. világháború témáját tárgyalja, s a dualista birodalom megnevezésére az Ausztria–Magyarország megnevezést használja a szerző. Az eseménytörténet taglalása során a magyarországi belügyekről vagy államfőkről nem tesz említést, csupán a háborút lezáró békerendszer ismertetésénél találkozhatunk először Magyarországra vonatkozó információval. A trianoni szerződés megkötésének körülményeiről írja: „Amikor a békeszerződések megkötése a befejeződéséhez közeledett, Budapesten a Kun Béla vezette kommunisták ragadták magukhoz a hatalmat. Ennek folytán a békeszerződés aláírását a kommunista kormány megdöntéséig elhalasztották. Amint ez megtörtént, Horthy Miklós tengernagy, az ország majdani kormányzója által irányított új magyar kormány 1920. június 4-én Trianonban aláírta a békeszerződést. A magyar területek kétharmad részét átadták Csehszlovákiának, Jugoszláviának és Romániának. A területi veszteségek következtében Magyarország lakossága 18 millió főről 7 millióra csökkent. A magyar hadsereg létszámát 35 ezer főben állapították meg.” [43] Az 53. oldalon lévő térképaláíráson viszont már a trianoni béke megkötése 1920. június 20-ára van datálva (valószínűleg nyomdai hiba következtében – B. M. A.).

A Közép- és Kelet-Európa országait bemutató fejezetben találjuk többek között a Csehszlovákia létrejöttéről, határairól szóló részt. Itt konkrétan nem szólnak Kárpátalja Csehszlovákiához kerülésének körülményeiről, csupán annyit írnak le, hogy a világháború utáni békerendszer eredményeképpen „csehszlovák állampolgárrá lett 745 ezer magyar és közel 500 ezer kárpátaljai ukrán is.” [44]

A szerző ugyanitt egy külön paragrafust szánt Magyarország két világháború közötti eseményeinek ismertetésére. Az 1918-as forradalom ismertetésével kezdi, melynek eredményeképpen kikiáltották a köztársaságot. A Magyar Tanácsköztársaság koráról leírja, hogy „az orosz bolsevikok a magyarországi eseményeket a kommunista világforradalom egyik kezdeti megnyilvánulásának tekintették. Az 1918 novemberében Moszkvában felkészített hadifoglyokból megalakított Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) Kun Béla vezetésével lépéseket tett a hatalom megszerzésére.” [45] A szerző leírja a Tanácsköztársaság létrejöttének körülményeit, a román megszállást, Horthy bevonulását és kormányzóvá választását, a királypuccsokat és a Habsburg-ház trónfosztását, vagyis viszonylag sok információt tudhatnak meg a diákok erről a korszakról. Majd a Horthy-rendszerre vonatkozóan közlik, hogy „időközben Magyarországon diktatórikus autoritárius rendszer jött létre, amelynek támasza lett az 1921-ben megalakult Nemzeti Egységpárt.” [46] A külpolitika terén Magyarország „bonyolult diplomáciai játszmát folytatott, megpróbált egyszerre baráti kapcsolatokat ápolni a fasiszta Olaszországgal úgy, hogy ezzel ne váltsa ki Hitler rosszallását. De fokozatosan Németország felé fordult, amelyet Olaszországnál erősebb partnernek tartott. A németbarát politika révén Magyarország az első bécsi döntés értelmében részt vett a Csehszlovák Köztársaság feldarabolásában, elcsatolta Dél-Szlovákiát, 1939 januárjában pedig tagja lett az úgynevezett „antikomintern paktumnak.” Horthy tengernagy csapatai márciusban megszállták Kárpátalját. Az 1940-ben született második bécsi döntés értelmében Magyarország visszaszerezte magának Erdélyt.” [47] A tankönyv közli Horthy életrajzát is: Vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) Magyarország kormányzója 1920–1944 között. Kenderesen született. Fiumében (ma Rijeka, Horvátország) elvégezte a Császári Haditengerészeti Akadémiát. 1918-tól az Osztrák–Magyar Hadiflotta parancsnoka volt. Tervei között nem szerepelt, hogy sorsát az első világháború után létrejött Magyarországgal fűzze össze. Kun Béla kommunista Magyarországának politikája azonban módosította elképzeléseit. A kommunista kormány megdöntése után Horthy Miklós megalakította és irányította a nemzeti hadsereget. [48]

Pavlo Poljanszkij 10. osztályosok számára készült tankönyvét a magyar iskolák számára 2010-ben újabb, átdolgozott formában ismét kiadták, számos különbséggel: először is kronológiailag a XX. század első harmadát foglalja magába. [49] A 2010-es kiadvány továbbá részletesebben bemutatja az Osztrák-Magyar Monarchia dualista berendezkedésének a lényegét, a társadalmi-gazdasági berendezkedést. Az I. világháborúról szóló fejezetben itt is egységesen szerepel Ausztria–Magyarország az eseménytörténetben, a háború utáni rendezésről szóló részben jelenik meg önálló egységként, mellyel a párizsi békekonferencián külön szerződést készítettek elő; vagy egy Németországot a versailles-i szerződés aláírása után (1919. június 28.) ábrázoló térképen már megjelenik Magyarország (nagyjából a mai határviszonyai szerint). [50] A világháborút lezáró békék sorában a trianoni békét is bemutatja a szerző néhány pontban: „A területi korlátozások: a magyar területek 2/3-a Csehszlovákiához, Jugoszláviához és Romániához kerül. Podkarpatszka Ruszt autonóm státusszal Csehszlovákiához csatolják. Magyarország népessége 18 millióról 7 millióra csökken. Katonai korlátozások: a hadsereg létszáma nem haladhatta meg a 35 ezer főt. Nem rendelkezhetett katonai légierővel, tankokkal, nehéztüzérséggel. Hajóit, dunai flottájával együtt a szövetségesek kapták meg” [51]

A 2010-es Poljanszkij-féle tankönyv az előző kiadáshoz képest más elosztásban tárgyalja a két világháború közötti időszakot, először a „Háború utáni válság és a forradalmak kora” címmel az 1918–23 közötti időszakot, ahol Magyarország történetéből az „1918-as magyarországi forradalmat” emeli ki, majd részletesen ismerteti a Tanácsköztársaság időszakát, 3 forrásrészletet közöl Kun Béla leveleiből, illetve az életrajzát is közli a népbiztosnak. A fejezetrészt Horthy Miklós hatalomátvételével és „katonai diktatúrájának” létrejöttével zárja a szerző. [52] Majd a következő fejezetben – mely a stabilizáció időszakáról szól Európában és Észak-Amerikában – bemutatja a Horthy-rendszert. A szerző tárgyilagos hangnemben ismerteti a kormányzóvá választást, Habsburg Károly visszatérési kísérleteit, majd a trónfosztást; Magyarország diktatórikus, tekintélyelvűvé válását, az 1921-ben létrejött egységes párt támaszával. A tankönyv összefoglalja Vitéz nagybányai Horthy Miklós életrajzát, gazdaságpolitikáját és külpolitikáját. [53]

A 10. osztályosok elmélyített, szakirányos oktatásához készült legújabb Egyetemes történelem tankönyvek közül a 2010-ben megjelent Ladicsenko–Oszmolovszkij [54] szerzőpáros által készített tankönyv is a vizsgálat tárgya lett. Bár a bevezető szerint a tankönyv kronológiailag a XX. század elejétől 1930-ig öleli fel az eseményeket, több olvasmányban visszanyúlnak a XIX. századi eseményekhez. Az Ausztria–Magyarország helyzetéről szóló fejezetben is például a kiegyezéssel kezdődik a fejezet, melyet a szerzők szerint a „birodalom legfejlettebb nemzetével” azért kötött meg Ausztria, mert a Poroszországgal vívott vesztes háború és a növekvő nemzetiségi küzdelmek miatt megrendült nagyhatalmi státuszát akarta ezáltal visszanyerni. [55] A szerzők bemutatják a dualista rendszer lényegét, a kétpólusú birodalom gazdasági és nemzetiségi viszonyait. A nemzetiségi és nyelvi jogokkal kapcsolatosan megtudhatjuk, hogy a birodalmi kormányzat minden erejével igyekezett betartatni az alkotmányt és a törvényeket, hogy kordában tartsa a nemzeti mozgalmakat. A nemzeti nyelvek használata az iskolákban, hivatalokban azokon a településeken, ahol egy tömbben élt egy-egy nemzetiség, a törvény szerint lehetséges volt, a gyakorlatban azonban nem mindig tartották be. A soknemzetiségű birodalomhoz tartozást sok magyar politikus is ellenezte, ők az 1867-es szerződés felbontását és a független Magyarország kikiáltását szerették volna. A XX. század elejére a dualista állam válságba került a különböző társadalmi és nemzetiségi mozgalmak miatt, amit a kormányzat bizonyos szociális és demokratikus engedményekkel próbált tompítani. Ilyen volt az általános választójog megadása, amit az osztrák részeken már 1907-ben megadtak, Magyarországon viszont még 1908-ban is műveltségi cenzushoz kötötték, és csak 1910-ben szavazta meg az országgyűlés az általánossá tételt. [56]

Az említett tankönyv első világháborút tárgyaló fejezeteiben Ausztria–Magyarországot mindenütt egységesen említik, a világháború alatti magyar belpolitikáról vagy politikusairól nem esik szó, a Versailles-washington-i békerendszert és a dualista birodalom szétesését viszont ismét nagy részletességgel tárgyalják. Ausztria–Magyarország szétesése a szerzők szerint már 1918 nyarától nyilvánvaló volt, és az, hogy IV. Károly ősszel manifesztumot adott ki a trialista föderatív átalakulásról, már megkésett lépés volt. 1918. október 31-én demokratikus forradalmak kezdődtek Ausztriában és Magyarországon, melyek során eltörölték a monarchiát, és Európa politikai térképén megjelent az Osztrák és a Magyar Köztársaság. [57] A tankönyvben a szerzők minden köztársaság létrejöttéről külön alpontban számolnak be, így a magyar „független állam” létrejöttéről is kb. egy oldalnyi leírást olvashatnak a tanulók. Innen értesülhetnek a Károlyi Mihály gróf által létrehozott Magyar Nemzeti Tanácsról, a Károlyi-kormány létrejöttéről és reformjairól, és a Budapesten kitört „őszirózsás forradalomról”, melynél azt is megmagyarázzák a szerzők, hogy az őszirózsa a forradalmárok jelképe volt. 1918. november 13-án (majd egy későbbi fejezetben már november 16-án – B. M. A.) kikiáltották a Magyar Népköztársaságot, azonban a háború Magyarország számára még nem ért véget – olvasható a tankönyvben – mivel az antant hatására a szomszédos országok katonai támadást indítottak a magyar határok ellen, új területek megszerzése reményében. Ilyen körülmények között azonban a Károlyi-kormány összeomlott, és Kun Béla vezetésével a kommunisták kerültek hatalomra Magyarországon is. A szerzők ismertetik továbbá a Tanácsköztársaság kikiáltását, majd bukását és Horthy Miklós tengernagy autoriter rendszerének létrejöttét. [58]

A Ladicsenko–Oszmolovszkij tankönyvben a korábbiaktól eltérően részletesen ismertetik az első világháborút lezáró békeszerződések tartalmát, így a Saint-Germain-it és a Trianonit is, melyből egy forrásrészletet is közölnek. [59] Később ismét találkozhatunk Magyarország két világháború közötti történetével, mivel a kiadvány külön fejezetet szentel a közép-európai országoknak, így Magyarországnak is. Azonban a kronológiailag 1918 és 1926 közötti időszakról szóló fejezet nagyrészt a korábbi eseménysorozatot ismétli; részletesebben ugyan, de felmerül a kérdés, mi értelme ennek, ha az ismétlődések helyett új információk is bekerülhettek volna a fejezetbe. Ami újdonság benne, az a Horthy-rendszer bemutatása, melynél olvashatunk arról, hogy Horthy Miklós egy nemzeti hadsereg élén vonult be fehér lován Budapestre, ami „az egyetlen olyan valós és össznemzeti erő volt abban az időben, mely rendet tudott tenni.” [60] Később viszont már azt konstatálják, hogy 1921-re Horthy „diktatúrát épített ki, bár nem tudott saját fasiszta tömegpártot létrehozni és nem volt tömeges társadalmi bázisa, de a horthyzmus egy sor legális és titkos egyesület és szövetség hálójára épült, melynek szálait Horthy Miklós tartotta a kezében”. [61] Az előző kiadású egyetemestörténelem-tankönyvhöz hasonlóan itt is tárgyalják IV. Károly király visszatérési kísérleteit, majd száműzését, a trianoni béke aláírását és a gazdaság helyzetét.

Az Ukrajna legújabb kori történelme 1914–1939 című tankönyvben már az első témánál – Ukrajna az első világháborúban – találkozunk Magyarország említésével. Az ukrán területek helyzetének vázolásánál a világháború küszöbén említi, hogy a Zbrucs folyótól nyugatra elterülő ukrán terület Ausztria–Magyarországhoz tartozott. „Kárpátalja – a legnyugatibb ukrán terület – Magyarországhoz tartozott és semmiféle önkormányzata nem volt.” [62] A gazdasági és társadalmi életről szóló alfejezetben leírja, hogy „a falvakban ukránul, a városokban főleg oroszul, nyugaton pedig lengyelül, németül és magyarul beszéltek.” Majd később hozzáteszi, míg „az orosz kormány politikája arra irányult, hogy „igazi oroszokká” gyúrják át az ukránokat, Ausztria–Magyarországon viszont nem beszélhetünk asszimilációról.” [63] Ausztria–Magyarország első világháborús céljai között a 9.-es tankönyvhöz hasonlóan ez a kiadvány is Ukrajna megszerzését jelöli meg, sőt a források között is közölnek egy okmányt, mely Ausztria–Magyarországnak az Ukrajnára vonatkozó terveiről szól az első világháború küszöbén. [64] Az 1915. évi galíciai hadjáratról és következményeiről ezt olvashatjuk: „Az orosz hadsereg megszerezte a Kárpátok nagyobbik részét, az osztrák és a magyar hadsereg teljes szétzúzásához készült, el akarta szakítani Ausztriától és megszállni Magyarországot. Nyugat-Ukrajna lakosságának többsége lojális maradt Ausztria–Magyarországgal szemben és nem támogatta tömegesen az oroszokat.” [65] Később Dmitro Dorosenko történészt idézve így értékeli a szerző az ukrán nép első világháborús szerepét: „Galícia szerencsétlen lakossága gyakorlatilag két tűz közé került: egyfelől a muszkák sanyargatták Mazepa-pártiságuk, másfelől pedig az osztrákok és a magyarok a ruszofilságuk miatt. Ugyanakkor az ukránoknak kínzóikért kellett harcolniuk, egyeseknek az orosz, másoknak az osztrák hadsereg soraiban. [66]

A kötet utolsó fejezete Kárpátalja történetével foglalkozik Csehszlovákia kötelékében. Ebből megtudhatjuk, hogy „1918 végén az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését követően felmerült a kárpátaljai ukránok jövőjének a kérdése. „…A magyarországi ukránok 1919. január 21-én Huszton 420 küldött részvételével megtartott össznépi kongresszusa kihirdette Kárpátalja Ukrajnával való egyesülését. Ám az akkori kedvezőtlen politikai körülmények nem tették lehetővé e törekvés megvalósítását. A Nyugat-ukrajnai Népköztársaság hadat viselt Lengyelországgal, Magyarországon pedig egy időre a kommunisták kerültek hatalomra, akik igyekeztek kiterjeszteni befolyásukat Kárpátaljára is. Ilyen körülmények között a Központi Orosz Tanács – a lakosság egy részét képviselő szerv – 1919. május 8-án kihirdette Kárpátalja egyesülését Csehszlovákiával. Ez kényszermegoldás volt, a „kisebbik rossz” választása. [67]

Majd azt is megtudhatjuk, hogy „Kárpátalján az ukrán iskolák helyzete a több évszázados magyarosítást követően némileg javult, az iskolák hálózata bővült. …Az ukrán oktatás felszámolása 1939-ben a vidéknek a horthysta Magyarország általi megszállását követően fokozódott. Nem maradt egyetlen ukrán iskola sem.” [68] A politikai élet alakulása tekintetében elmondja, hogy a vidék legnépszerűbb hagyománya a moszkvofilekhez fűződik. „A moszkvofil eszmét támogatta a kárpátaljai ukránok konszolidációjában ellenérdekelt Magyarország és Lengyelország is. … A többi ukrán területtől való sok évszázados elszigeteltség elősegítette, hogy Kárpátalján kialakuljon a ruszin mozgalom, amelynek hívei a helyi sajátosságok abszolutizálásával azt állították, hogy a helyi lakosság itt az ukránoktól különböző önálló ruszin nemzetté alakult át. Jellemző, hogy a ruszinság támogatói között nagyon sok volt az elmagyarosodott pap, akik ily módon igyekeztek leplezni magyarbarát beállítottságukat.” [69] Az ukrán állami egység eszméjének tehát nemcsak a magyarok, hanem a ruszinok is áldozatul esnek, magyar érzelmi kötődésüket az ukrán nemzeti ügy elárulásának minősítik.

Az 1938–39. évi kárpátaljai események kapcsán megtudhatjuk, hogy a müncheni egyezmény következtében Csehszlovákiát feldarabolták, Kárpátalja autonómiát kapott és autonóm kormányt alakíthattak, melynek először egy moszkvofil, majd az ukránofil Volosin lett a vezetője. „A magyarok és a lengyelek amellett agitáltak, hogy Kárpát-Ukrajnát újra csatolják Magyarországhoz és ismét legyen magyar–lengyel határ. Kárpát-Ukrajna területére fegyveres csoportokat küldtek, amelyeknek a zavarkeltés volt a feladata, meg az, hogy megteremtsék a feltételeket Magyarország fegyveres beavatkozásához. A német–olasz döntőbíróság 1938. november 2-i döntése „nemcsak a magyarok lakta területeket juttatta Magyarországnak, hanem Ungvárt és Munkácsot, valamint néhány ukrán falut is… [70] A szerző beszámol az Ukrán Nemzeti Egyesülés (UNE) létrejöttéről, a Szojm-választásokról és Kárpát-Ukrajna kikiáltásáról, az 1939. március 14–15-i hadi eseményekről. Itt leírja, hogy „a magyar csapatok március 14-én átlépték Kárpát-Ukrajna határát…. A vidék védelmére létrehozott katonai szervezet, a 2000 fegyveres tagot számláló Kárpáti Szics a hősies ellenállás ellenére nem tudta megállítani a betörést…. A fasiszta Németország által támogatott Magyarország megszállta Kárpát-Ukrajnát. [71]

Ukrajna történetéből a Heneza Kiadó 10. osztályos, 304 oldalas tankönyvének [72] kronológiai határai: 1900–1921. A tankönyv 4 nagy témakört tárgyal nagy részletességgel, a szerző szándéka szerint európai és világtörténeti kontextusban. Az előszó kiemeli, hogy ez az időszak fontos, mert gyökeresen megváltoztatta az ukrán nép sorsát: kezdetben Ukrajna két nagy birodalom kötelékébe tartozott – Orosz és Osztrák–Magyar –, majd 1917-ben kikiáltották a függetlenséget, melyet 1921-ig fegyverrel védelmeztek. Mivel a tankönyv szerzője, Turcsenko professzor, a korábbi kiadású, e korszakkal foglalkozó történelemtankönyvek alkotója, így szemléletében és tényanyagában is nagyon sok hasonló, sőt azonos dologgal találkozhatunk. Ezért csak az újdonságokat érdemes említeni. Pl. az első világháború előtti vallási helyzettel kapcsolatosan arról olvashatnak a tanulók, hogy a magyar kormányzat határozottan megakadályozta a kárpátaljai és a galíciai görögkatolikus egyház egyesülését, s míg Galíciában a görögkatolikus egyház az ukránok támasza volt, addig Kárpátalján ez nem volt jellemző, mivel a papok egy része elmagyarosodott, és magyar nyelven tartották a szertartásokat. Míg Galíciában Andrij Septickij püspök volt az ukránok fő védelmezője, addig Kárpátalján ezt a szerepet Firczák Gyula (1836–1912) munkácsi püspök töltötte be, aki „elszántan küzdött a vidék elmagyarosodása ellen és a vidék ukránjainak gazdasági elnyomása ellen.” [73] Tiltakozására Budapestnek is reagálnia kellett, ezért a XX. század elején néhány reform következtében némileg javult a lakosság helyzete.

Az első világháború eseménytörténetében itt is egységesen jelenik meg Ausztria–Magyarország, a magyarokat vagy a magyar kormányzatot nagyon ritkán a Kárpátaljával kapcsolatos részek ismertetésénél említi.

Egy még néhol használatban lévő, 1994-es kiadású tankönyv Ukrajna II. világháború alatti (1939–45) történetével foglalkozó részében a nyugat-ukrajnai földek, s így a mai Kárpátalja sorsának alakulásával is megismerteti olvasóit. 1938-ban a nyugati államok és Hitler között létrejött müncheni egyezmény alapján „Hitler megkapta Csehszlovákiát és vele együtt Kárpátontúlt. Megkezdődött az ország feldarabolása. A többi között megalakult Kárpát-Ukrajna, önálló kormánnyal. Kárpát-Ukrajna egy részét hamarosan elfoglalta Magyarország, ezért a székhelyét Ungvárról Husztra kellett áthelyezni.” [74] 1939. március 15-én – kikiáltják az önálló Kárpát-Ukrajna megalakulását, A. Volosin elnökkel az élen, aki még aznap éjjel kormányával együtt kénytelen elhagyni Husztot, „mert a Németország által támogatott magyar csapatok megkezdték Kárpátontúl többi részének elfoglalását. Az önálló Kárpát-Ukrajna születése után néhány órával megszűnt létezni.” [75] A szovjet korszak nyitányát így vezetik be: „1944 októberének elején a kárpáti-ungvári hadművelet során befejeződött az USZSZK egész területének a felszabadítása. Október 27-én kiűzték az ellenséget Ungvárról, a következő napon Kárpátontúli Ukrajna többi településéről.” [76] Így került a régió az elkövetkező majd 50 évre a szovjet hatalom uralma alá, amely meghatározó és tragikus szerepet játszott Kárpátalja és ezen belül a kárpátaljai magyarok életében.

Magyarország a második világháborútól a század végéig

A kiadvány II. részében, amely az 1945–92 közötti eseményeket öleli fel, Ukrajna és a szovjet befolyás alatt állt országok közötti kapcsolatok leírásánál találkozhatunk az 1956-os magyarországi forradalom értékelésével is. Ebből megtudhatjuk, a Kreml reagálása a Magyarországon történt eseményekre bizonyítja a sztálini irányvonaltól való eltérés politikájának kudarcát. A szerzők szerint „az SZSZKSZ vezetése, és nyomukban Ukrajnáé is, úgy vélte, hogy Magyarországon nem népi forradalom, hanem ellenforradalom ment végbe. Ukrajna területén keresztül Magyarországra vezényelték a szovjet csapatokat, amelyek fegyveres erőt alkalmaztak a népi felszabadító mozgalom ellen. A fegyveres összeütközésekben több ezer szovjet katona és magyar állampolgár vesztette életét.” [77] Később hozzáteszi, „az 1956-os események számottevő kárt okoztak a magyar gazdaságnak. Hogy a magyar nép élete ismét visszatérjen a rendes kerékvágásba, Ukrajna iparvállalatainál mozgalom indult a magyar megrendelések határidő előtti teljesítéséért, amit a hivatalos politika a testvéri segítség jelének állított be.” [78] Vagyis ekkor még a magyarországi forradalom szovjet értékelése került be a tankönyvbe.

Az Ukrajna legújabb kori történelme című 2004-ben kiadott tankönyv második része, mely az 1939–2001 közötti eseményeket tartalmazza, csupán elszórtan, egy-egy mondat erejéig említi viszont Magyarország szerepét: „…ami Kárpátontúlt illeti, az még 1939-től Magyarország kötelékében maradt.” [79] A fejezetben a tényanyag kifejtése során a magyarokat nem említik, s az „ellenséget” „hitleristáknak” vagy „németek és szövetségeseik”-nek nevezik. A világháború utáni határrendezésről szóló részben Kárpátalja tekintetében elmondják, hogy „…a kérdést azután oldották meg, miután kiűzték innen a megszálló német csapatokat. November 26-án Kárpátontúli-Ukrajna népbiztosainak első kongresszusa egy kiáltványt fogadott el Kárpátontúl egyesüléséről Ukrajnával. Figyelembe véve azt, hogy az ukránok évtizedek óta törekedtek az egyesülésre, a csehszlovák kormány beleegyezett, hogy a Kárpátontúlt egyesítsék a Szovjetunióval. Ez 1945. június 29-én történt.” [80] Majd végül leszögezik, „ily módon a háború befejezését követően sok évszázad óta először egyesültek az ukrán területek az Ukrán SZSZK kötelékében. Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia elismerte az új politikai realitásokat, melyeket a nemzetközi szerződésben is kinyilvánítottak a tekintetben, hogy megváltoztatják határaikat a Szovjetunió javára. [81]

Az 1956-os magyarországi események nem kerültek még közvetve sem a kötetbe. A következő említés már a független Ukrajna időszakából való, ahol az ország „etnoszociális” (társadalmi) viszonyait tárgyalva számba veszik, hogy 163 ezer magyar él Ukrajnában, de a vallási élet kapcsán a különböző protestáns egyházak mellett a reformátust már kihagyják a sorból. [82]

Az 1956-os forradalom, bár egy mondat erejéig, de bekerült egy 1998-ban kiadott, egyetemes legújabb kor tankönyvbe, melyben az 1945–1998 közötti események tárgyalását találjuk. A tankönyv Közép- és Dél-Európát tárgyaló fejezetében nincs önálló tárgyalása Magyarországnak, így a Szovjetunió korabeli viszonyait, külkapcsolatait bemutató részben fedezhetünk csupán fel elszórt magyar vonatkozásokat. Így kapott helyet a Hruscsov nevével fémjelzett időszak külpolitikai helyzetének leírásában az, hogy az 1953-as keletnémet felkelés mellett, 1956 őszén a szovjet hadsereg vérbe fojtotta a magyarországi forradalmat. [83] Ezen a rövid mondaton kívül a tanulók a tankönyvből semmit nem tudhatnak meg a forradalom eseménytörténetéről, motivációiról, de már az is eredmény, hogy nem ellenforradalomként tárgyalják.

A 11. osztály számára készült Ukrajna története című tankönyv [84] rendhagyó módon részletesen és szimpatizálva számol be az 1956. évi magyarországi forradalomról: az „56 őszén Magyarországon kirobbant felkelés résztvevői demokráciát és a szovjet csapatok kivonását követelték az ország területéről. Mikojan különleges megbízott és Andropov, Szovjetunió nagykövete ugyan Budapestre jöttek, de kénytelenek voltak beleegyezni a kommunista-pártállami vezetőség megújulásába az országban. A korábban börtönbe zárt Kádár János lett az állampárt vezetője, Nagy Imre pedig a kormányé. Nagy Imre azonban nemsokára átállt a szovjet-ellenes forradalmárok oldalára és bejelentette Magyarország kilépését a Varsói szövetségből. Ekkor a szovjet tankokkal megerősített fegyveres erők, megszállták a magyar fővárost, megtörve az elszánt hazafias védők ellenállását. Budapest ostrománál közel 20 ezer majdhogynem fegyvertelen hazafi vesztette életét. A NATO-országok tiltakoztak ugyan, de egyik sem jött segítségükre.” [85]

Ami még meglepőbb, az események kárpátaljai visszhangjáról sem feledkeznek meg a szerzők, eddig egyik tankönyvben sem fordult ilyen elő. Ezt írják: „A magyarországi események széles visszhangra találtak az ukrán társadalomban. Éles és negatív fogadtatása volt a budapesti forradalom elfojtásának Kárpátalján, ahol több tízezer magyar élt. Az Ukrán Köztársaság kommunista vezetője, Pidhornij, azonnal Ungvárra utazott. Utasításokat adott a helyi, megyei párt- és szakszervezeti vezetőknek, hogy gyűléseket és felvonulásokat kell szervezni, ahol fentről diktált határozatokat fogadtattak el. Ezekben a nyilatkozatokban a magyarországi forradalmat ellenforradalomnak kellett minősíteni, amit a NATO tervezett meg és segített a megvalósításában.” [86]

2011-ben több új tankönyv jelent meg a 10–11. osztályosok számára, az új, differenciált szakirányos oktatás megvalósításának céljából. Egyetemes és Ukrajna XX. századi történetéhez, a harmadik, elmélyített vagy szakirányultságú történelmi képzéshez adott ki a Heneza kiadó új tankönyveket, melyek a 11. osztály tanulói számára az 1939-től napjainkig terjedő eseményeket tárgyalja, [87] míg a 10. osztály számára a XX. század elejétől 1929-ig foglalja magában az eseményeket. Bár a 10. és 11.-es egyetemestörténelem-tankönyv szerkezetileg és formailag egységes képet mutat, és mindkettőnél a szerzőpáros egyik tagja azonos, de némileg eltér a kronológia és a tananyag.

A 11. osztály számára készült Ladicsenko–Zablockij történelemtankönyv a második világháború kezdetétől tárgyalja az eseményeket, melynek során Magyarország vagy a magyarok részvétele és szerepe csupán néhány mondat erejéig került be a kötetbe. Az előző évek gyakorlatától eltérően negatív jelzők és sztereotípiák nélkül (pl. nincs a horthysta jelző, sőt Horthy Miklós sincs egyáltalán megnevezve a műben) tudhatjuk meg a törzsanyagból, hogy Magyarország is Németország szövetségese volt, 1941 áprilisában a többi szövetségessel, Romániával, Bulgáriával és Olaszországgal közösen támadták meg Jugoszláviát és Görögországot, melynek eredményeképpen felosztották területeiket, pl. Magyarország megkapta a Vajdaságot. [88] Később már csak a háború befejező szakaszában találkozunk Magyarország említésével a többi közép- és délkelet-európai ország sorában, amelyeket a Vörös Hadsereg felszabadított a hitleri Németország megszállása alól. Itt értesülhetnek a tanulók arról, hogy Magyarország, „a náci Németország utolsó szövetségese” [89] 1945 áprilisában kapitulált, miután három hónapos ostrom után a szovjet hadsereg elfoglalta Budapestet. Az ország egész területét 1945. április 4-re tisztították meg a hitleri csapatoktól. Később olvashatnak arról, hogy Magyarországon is a szovjet rendszer került bevezetésre, és az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés alapján területeket vesztett: Észak-Erdély átkerült Romániához, „Kárpátontúli Ukrajnát pedig az SzSzKSz-hez csatolták”. Ezen kívül Magyarországnak, a többi vesztes országgal együtt, még 200 millió dollár jóvátételt is fizetnie kellett a Szovjetuniónak. [90]

A tankönyv 6. nagy témaköre a közép- és kelet-európai országok helyzetével foglalkozik a második világháború után, melyben általános jellemzést olvashatunk a szovjet típusú kommunista rendszer bevezetésének sajátosságairól és a térség diplomáciai kapcsolatairól: a Varsói szerződésről, a Kominformról, stb. Itt együttérzően konstatálják a szerzők, hogy leginkább Magyarország és Lengyelország szenvedett a sztálini kemény függőségtől, mivel itt a mérsékelt kommunista politikusok nem féltek kiállni saját nézeteikért, és megtorlások, bebörtönzések áldozatai lettek (pl. Kádár János és Vladiszlav Gomulka). [91] A témakörön belül minden ország második világháború utáni történetét külön fejezetben is tárgyalják, ami az előző tankönyvekhez képest jóval több információval szolgál a közelmúlt eseményeiről, sőt, az ukrán-magyar kapcsolatokról is. Bőséges ismeretik, hogyan került Magyarország a „szovjet táborba”, a Szegeden létrejött Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontról, mely Miklós Bélát bízta meg a koalíciós kormány miniszterelnökségével, továbbá a kormány képviselői által 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti megegyezésről a Szovjetunióval, USA-val, Nagy-Britanniával, melynek következtében Magyarország hadat üzent Németországnak és a szovjet hadsereg bevonult az ország felszabadítására. Olvashatnak továbbá a Nagy Ferenc-kormányról és a Magyar Dolgozók Pártja létrejöttéről az 1949. augusztus 18-án elfogadott új alkotmányról és az ország Magyar Népköztársasággá alakulásáról, a Rákosi-rendszerről és az 1956-os forradalom előzményeiről és okairól. Az ’56-os eseményekkel kapcsolatosan leírják, hogy október 6-án Rajk László és mártírtársainak újratemetésével kezdődött egy tüntetéssorozat, mely 200 ezres tömeggé vált és fokozatosan, a nyitott osztrák határ révén felfegyverzett emigránsokkal bővült, ez után elvesztette békés jellegét, s a nép haragja a belügyi szervek munkatársaira és a párttagokra zúdult. Fegyveres összecsapások voltak Budapest utcáin. [92] A helyzet javítása céljából a szovjet vezetés a Rákosi-féle politika híres ellenzőjét, Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek, a MDP éléről pedig eltávolították Gerőt, és a rehabilitált Kádár Jánost nevezték ki első titkárnak. Azonban Nagy Imre váratlan intézkedésekbe kezdett: kikiáltotta Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből, kijelentette, hogy a szovjet orientáció helyett a nyugati országokkal fognak gazdasági kapcsolatokat kialakítani, kiengedték a politikai foglyokat, fel akarták oszlatni az MDP-t. Erre Moszkva végleges döntést hozott „a magyar probléma fegyveres megoldásáról”. [93] A fennálló rendszer megújításával Kádár Jánost bízták meg: új pártot hoztak létre Magyar Szocialista Munkáspárt néven, és megalakították az Ideiglenes forradalmi munkás-paraszt kormányt az „ellenforradalom felszámolására és a szocializmus helyreállítására az országban”. Konyev marsall parancsára november 4-én a szovjet csapatok katonai hadműveletbe kezdtek, melynek következtében 3 nap alatt felügyeletük alá vonták Budapestet. Nagy Imrét letartóztatták és egy zárt tárgyaláson halálra ítélték, a szerzők szerint annak ellenére, hogy a Kreml vezetői „kegyelmet kértek számára a magyar vezetőktől”. [94] A fejezet további részében a szerzők ismertetik a Kádár-korszakot, melynek gazdasági szakértői Nyers Rezső és Fock Jenő voltak. A hozzájuk köthető reformok révén Magyarország lett „az európai szocialista blokk legvirágzóbb országa”. Részletesen beszámolnak a rendszerváltás időszakáról, a többpártrendszer létrejöttéről és az „ellenzéki kerekasztal”-tárgyalásokról, érdekes módon, míg említik itt a Szabad Demokraták Szövetségét, a Magyar Demokrata Fórumot és az, hogy az MSZMP feloszlatta magát és helyette létrejött a Magyar Szocialista Párt, a Fidesz létezéséről még elvétve sem esik szó. 1989. október 23-án létrejön az új Magyar Köztársaság, módosítják az alkotmányt és az állam élére köztársasági elnök kerül Göncz Árpád személyében, illetve Antall József vezetésével az MDF alakít kormányt, megkezdődik a gazdaság nyugati típusú piacgazdasági és privatizációs elvűvé alakítása, mely kezdetben az életszínvonal csökkenéséhez vezetett – minderről értesülhetünk a fejezetből. Majd az ország jelenlegi helyzetére térnek át, amiből azt emelik ki, hogy 2004 augusztusában Magyarország súlyos kormányválságba került, a miniszterelnök, Medgyessy Péter lemondott és helyére a „multimilliomos Gyurcsány Ferencet nevezték ki”. A konfliktus tárgya az államháztartás óriási hiánya, az infláció és a jelentős külső és belső eladósodás volt. Miután 2006-ban a miniszterelnök nyilvánosságra hozta „az ország szánalmas gazdasági helyzetét, az országban népi megmozdulások zajlottak” – írják a szerzők, de ennél több nem derül ki az eseményekről. A jelenlegi kormányról és a Fidesz-KDNP-kormányzás intézkedéseiről semmi információ nem található a tankönyvben, csupán említik, hogy 2010 augusztusától Schmidt Pál (akinek a nevét hibásan Vpal-nak írták le – B. M. A.) aranyérmes párbajtőröző olimpiai bajnok lett a köztársasági elnök. [95]

Az ukrán–magyar kapcsolatok bemutatása igen újszerű a tankönyvben, innen értesülhetünk a diplomáciai kapcsolatfelvételről, az 1992-ben aláírt jószomszédságról és együttműködésről szóló szerződésről, a magas szintű kétoldalú látogatásokról és arról, hogy a magyar politikai vezetőknek Ukrajnával való együttműködését az motiválja, hogy Kárpátalján főként a Nagyszőlősi és Beregszászi járásban jelentős számú magyar közösség él, akiknek Ukrajna lehetővé teszi, hogy anyanyelvükön tanuljanak és tartsák a kapcsolatot az anyaországgal. [96]

2011-ben a világtörténelem oktatásához napvilágot látott még egy tankönyv, mely a standard, akadémiai szintű történelemoktatás alapját képezi. [97] A tankönyv az előzőleg bemutatott tankönyv időszakot tárgyalja, némileg tömörítve, rövidítve (11 helyett csupán 9 fejezetben). A második világháborúról szóló részben ugyanazokat az információkat kapják a tanulók Magyarországról, mint az elmélyített szintű tankönyvből, kiemelve azonban, hogy Magyarország volt a „hitleri Németország utolsó európai szövetségese”. [98] A világégés utáni békeszerződések és területi rendezések leírásánál az a különbség, hogy „Kárpátontúli Ukrajna” helyett már az szerepel, hogy „Kárpátalja” került a Szovjetunióhoz. [99]

A Ladicsenko-féle tankönyv szintén nagy teret szentel a második világháború utáni közép-kelet-európai országok fejlődéstörténetének. Itt sok az általános elemzés és megállapítás a kommunista rendszerek kialakulására vonatkozóan, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa létrejötte, vagy a visegrádi négyek szerepe kapcsán stb., ahol említik Magyarország részvételét is. Míg az előzőleg ismertetett tankönyv részletesen és külön-külön fejezetben ismerteti a közép-kelet-európai országok történetét a XX. század második felében (31 oldal terjedelemben), ez a tankönyv csupán néhány bekezdést szán az 1950–70-es évek válságjelenségeinek, így az 1956-os magyar forradalmat is alig 3 bekezdésnyi terjedelemben mutatja be. A szerző tárgyilagosan összegzi az eseménysort: „Magyarországon demokratikus, rendszerellenes forradalom kezdődött, amit később a szovjet csapatok vérbe fojtottak. 1956. november 1-jén Nagy Imre koalíciós kormányt hozott létre, meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. Az új magyar vezetés fel akarta mondani a szovjet orientációt és mélyreható reformokat kívánt végrehajtani a nyugat-európai országokkal folytatott gazdasági együttműködés alapján. A kommunista közigazgatás helyett munkástanácsok jöttek létre.” [100] Majd a következő bekezdésben leegyszerűsített stílusban már a forradalom leveréséről számol be a szerző: 1956. november 4-ének hajnalán a szovjet csapatok I. Konyev marsall vezetésével megkezdték „a lázongó Budapest ostromát”. A szabadságért küzdő budapestiek városuk védelmére keltek. Sok volt az áldozat. Az 1956-os magyarországi események megmutatták a szocializmus sztálini modelljének csődjét. A forradalom következményeiről a szerző az alábbiakat állapította meg, hogy a lengyelországi és magyarországi események után a kommunisták kénytelenek voltak változtatni politikájukon, megszűntek a tömeges megtorlások, megtörtént az áldozatok részleges rehabilitálása.

A rendszerváltások időszakáról is csupán néhány bekezdésben olvashatnak a diákok. Itt kiderül, hogy a demokratikus forradalom Magyarországon is békésen ment végbe. Az MSZMP értekezletén hozott új döntések mellett a szerző ismerteti a többpártrendszer létrejöttét, az MDF és az SZDSZ megalakulásával, illetve a fordító megjegyzésének köszönhetően a FIDESZ megalakulása is bekerült a szövegbe. A tankönyv informál az 1989-ben elfogadott sarkalatos törvényekről, és az 1989. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján történt alkotmánymódosításról, melynek révén az ország neve Magyar Köztársaság lett, a parlament által választott elnökkel az élén. 1990. március 25-én, 45 év után tartottak az országban először szabad választásokat. [101]

A jelenkor eseményei közül a szerző beszámol a NATO-csatlakozásról 1997 júliusában, a visegrádi négyek csoportjának megalakulásáról 1991. február 15-én, és a visegrádi országok 2004. évi EU-csatlakozásáról is, amit a Budapesten megalakult Közép-európai Kezdeményezés (KEK) előzött meg. [102]

Az Ukrajna története nevű tantárgyhoz is készült új tankönyv 2011-ben, mely ugyanazon időszakot öleli fel, mint az előzően bemutatott egyetemestörténelem-tankönyv. [103] Ukrajna második világháború alatti történetének tárgyalása során több oldalon keresztül egyetlen említés sincs Magyarországról, később is csupán annyi, hogy a világháború előestéjén a nyugat-ukrán területek közül csak Kárpátalja volt az USZSZK határain kívül, mivel Csehszlovákia szétesése után Magyarország elfoglalta azt. [104] Kárpátaljára vonatkozóan a tankönyv a „Zakarpatszka Ukrajina” terminust használja, és nagy hangsúlyt fektet a terület szovjet felszabadítására a „hitleristák” alól, majd a Szovjetunióhoz kerülésére. Az „újraegyesülés” (vozjednannya) terminust használja, s Kárpátalja és Ukrajna „újraegyesülése” a Szovjetunió keretében címmel egy egész alpontot szán az eseménysorozatnak. [105] Az ismételt hatalomváltást a szerző azzal magyarázza, hogy az 1939-ben Magyarország által elfoglalt Kárpátalját 1944 októberére a szovjet hadsereg felszabadította a németektől, és kihasználva a politikai helyzetet és a lakosság többségének hangulatát, döntöttek a terület sorsáról. Csehszlovákia hajlandó volt aláírni a szerződést, mellyel Kárpátontúli Ukrajna egyesülhetett Szovjet-Ukrajnával. Lengyelország, Magyarország, Románia és Csehszlovákia pedig nemzetközi szerződésekben ismerték el az új külpolitikai viszonyokat és egyeztek bele határaik módosításába a Szovjetunió javára. [106]

Ez a tankönyv is kitér az 1956-os forradalomra, de az egyetemestörténelem-tankönyvtől kicsit eltérő módon értékeli azt: „1956-ban a szovjet csapatok elfojtottak egy kommunista-ellenes felkelést Magyarországon. […] A magyarországi események nagy aggodalmat váltottak ki Ukrajna vezetőiből, mivel féltek a szeparatista hangulat feléledésétől Kárpátalján, amely korábban Magyarország kötelékébe tartozott. Ezért Kárpátaljára látogatott az UKP KB első titkára, Pidhornij. A területen tömeges gyűléseket, tüntetéseket szerveztek, melyeken a magyarországi eseményeket ’fegyveres ellenforradalomnak’, a fasizmus megnyilvánulásának és a ’nép érdekei elárulásának’ minősítettek. Az ENSZ ukrajnai képviselője tiltakozott az ellen, hogy a szervezet megfigyelőket küldjön Magyarországra, úgymond, ez az imperialista országok beavatkozása lenne egy szuverén ország belügyeibe. Akkor hangzott el ez, amikor egész Magyarország a szovjet hadsereg megszállása alatt volt. Ukrajna lakosságát félreinformálták a szovjet vezetők a Magyarországgal kapcsolatos valós céljaikról, ezért a többség pozitívnak gondolta az intervenciót”. [107] Ilyen mélységű kritikája a szovjet-ukrán vezetésnek az 1956-os magyarországi forradalom kapcsán eddig nem volt olvasható egyik tankönyvben sem.

Ukrajna független 25 évének szintén egy külön témakört szánt a szerző, melyben (a korábbi tankönyvekben írottakhoz képest) ezt olvashatjuk: a fiatal országgal az első diplomáciai kapcsolatot Lengyelország vette fel, Magyarország és Franciaország december 3-án, csak ezt követően. E mellett, nagy jelentőséget tulajdonít a tankönyv a jószomszédi kapcsolatokról, a határok sérthetetlenségéről és az egymással szembeni területi igények lemondásáról szóló kétoldalú egyezmények aláírásának, melyeket Ukrajna 1991–93 között Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával kötött meg. [108]

Összefoglalás

Áttekintve az Ukrajnában minisztériumi jóváhagyással vagy ajánlással használatos általános és középiskolai történelemtankönyvek jelentős részét, számos tanulságos következtetés vonható le mind a történelemtanításra, mind a bennük tükröződő magyarságképre vonatkozóan. Először is: a magyar nép történetének megjelenése az ukrajnai egyetemestörténelem-tankönyvek hasábjain egyre nagyobb teret kap, s a közép-európai államok, események kapcsán az újabb kiadványokban egyre több információ található. A magyarokról alkotott kép a tankönyveken felemás. A barbár nomád honfoglalók és kalandozó magyarok fokozatosan telepednek le, s válnak kereszténnyé. A halicsi területekért és „Kárpátaljáért” vívott harcok során ugyan ellenségesek, de a törökökkel vívott harcok idején és az erdélyi fejedelmekkel fenntartott diplomáciai kapcsolatok révén a tankönyvek már többnyire objektív ismereteket közölnek. Az újkor végéig mondhatni megmarad ez a pozitív kép, majd a XX. században, főként a Kárpátalja hovatartozásáról szóló részeknél a tankönyvek egy részében jellemzők az elnyomó, magyarosító, horthysta, megszálló, utolsó csatlós stb. jelzők. A XX. század elejéig folyamatos a magyar történeti fejlődés és a sorsfordulók bemutatása, később mindinkább szűkül a kör, és csak kevés információ kerül a tankönyvekbe. A két világháború kapcsán jóformán nem is említik a magyarok szerepét, csupán a világháborúkat lezáró békerendszereket ismertetve írnak a magyarságról kisebb-nagyobb terjedelemben, majd az őszirózsás forradalomról, a Tanácsköztársaság koráról és Horthy Miklós hatalomra kerüléséről olvashatnak a tanulók. A legújabb kiadású tankönyvekben az 1956-os forradalom is helyet kapott, illetve a rendszerváltás és a jelenkor egyes eseményeit, pl. az európai integrációt is bemutatják.

Az Ukrajna történetét magukba foglaló kiadványok a nemzeti történelem bemutatása közben a mai Kárpátalját, mint területi egységet, anakronisztikusan visszavetítik a múltba: több helyütt találkozhatunk Kárpátalja vagy Kárpátontúl történetével az őskorban és a kora-középkorban is. A tankönyvek a hivatalos ukrán történelmi narratívát tükrözik, így állandónak és változatlannak mutatják be nemcsak az ukrán népet, hanem az államot is, sokszor a mai határaiból kiindulva. Az ukrán történelem taglalása során a szerzők a szomszédos népeket gyakran mutatják be az ukránok ellenségeiként számos negatív jelzőt használva; s érzékelhető a nemzeti mítoszteremtés szándéka. Ez romboló hatással lehet a szomszédos országokkal való viszonyra, az újabb és újabb sérelmek „feltárása” pedig olyan színezetet ad a narratívának, mely az ukrán nép kisebbrendűségét, állandó áldozatszerepét erősíti a történelem folyamán. [109]

Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna negyedszázados történelme során hosszú utat tett meg a nemzet- és államépítés terén, hogy posztszovjet berendezkedését európai minták alapján alakítsa át. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a nemzetállami ideológia elterjesztésének és a nemzeti látószögű múlt elterjesztésének, melynek fontos eszköze lett az oktatás és ezen belül a történelemoktatás, illetve a történelemtankönyvek. A 25 év alatt 3 történelemtankönyv-generáció váltotta egymást, más-más történelemkoncepcióra épülve és különböző politikai célokat követve. Az iskolai történelemtanítást az államalkotó folyamat szerves részének tekintik, miként az állam területi sérthetetlenségét, a szimbólumokat [110] stb., így ukrán-centrikusságuk a szomszédos vagy velük egy államkeretben élő népek rovására egyáltalán nem meglepő.