Térítésmentes tankönyvellátás

Tankönyv engedélyezés

Történelem tankönyvek a dualizmus időszakában

A történelemtankönyvek mai értelemben vett használata a 19. század utolsó évtizedében kezdett terjedni. Az eddig tankönyvként használt munkák valójában olyan kézikönyvek voltak, melyek alkalmasak voltak az oktatási használatra. A tankönyvek állami engedélyhez kötése új helyzetet teremtett. Az engedélyezéssel kapcsolatos követelmények a középiskolai törvény (1883:30) nyomán kristályosodtak ki. Ez a paragrafus országos érvényűvé tette az 1879-es tantervet, és megkezdődött az iskolai tankönyvhasználat ellenőrzése, illetve a tankönyvbírálat és -engedélyezés. 409 A századfordulón egyfajta szabadversenyt tapasztalhatunk a tankönyvpiacon, 1904-ben összesen 70 magyar nyelvű tankönyvvel találkozhatunk. Ez a szám annak tükrében még magasabbnak tűnhet, ha megnézzük, hogy 1898-1899-ben 163 gimnázium (és 32 reáliskola), míg 1917-1918-ban 221 gimnázium működött. A tankönyvek sokszínűségét a szakmabeliek egy része támogatta, Varga Ottó például azt vallotta, hogy a jó iskola feltétele „a szabadság a tankönyvírásban és -választásban.” 410

Az egyetemes történelem azoknak „az eseményeknek a rendszeres összefoglalása, amelyek az emberiség egyetemes fejlődését előmozdították vagy hátráltatták.” 411 A hangsúly a civilizációs fejlődésen volt, ahogy Marczali fogalmazott nyitó mondatában: „a világtörténet az emberiség fejlődésének története“. 412 A 18. századtól fokozatosan nyertek művelődéstörténeti színezetet az egyetemes történeti munkák, „egyrészt a gondolkodásnak, szellemi műveltségnek, másrészt a technikai és gazdasági haladásnak leírása lépett előtérbe.” 413 Vaszary Kolos kiemeli, hogy a tankönyvíró csak azokra a népekre lehet figyelemmel, „melyek akár nagy birodalmak alapításával, akár a tudományok és művészetek, vagy az ipar és kereskedelem terén kifejtett tevékenységükkel az emberiség fejlődésére, a társadalom átalakulására kiválóbb hatást gyakoroltak.” 414 Ugyanakkor továbbra is a politikatörténet dominált, és elsősorban az államtörténeteken keresztül. Jellemzővé vált – leginkább Marczalin keresztül – a Leopolde Ranke által képviselt szemlélet, és elsősorban eszméket, szellemi alkotásokat vizsgáltak, és leginkább komplex módon, kölcsönhatásokon keresztül.

Fokozatosan bővült a tankönyvekbe bekerülő tényanyag, a kötetek adatgazdaggá váltak. Emellett jelentősen emelkedtek a szöveghez kapcsolt források, illusztrációk. A tankönyvekhez gyakran csatoltak „kútfőket”. Ez a törekvés már megtalálható volt Kármán Mór idején, aki külön ki is emelte központi utasításaiban ennek jelentőségét. Ugyanakkor a magyar történetírásban bekövetkezett változások is meghúzódtak e mögött. Az 1880-as évekre publikussá váltak a levéltárak, jelentős közgyűjteményi kutatásokat és ennek következtében a történetírók jelentős mértékű forráskiadásba kezdenek. Az olvasókönyvek közül meg kell említeni Hanthó Lajos munkáját, 415 amely 1874-ben tett próbát az oktatás forráshiányát megoldani. Miként sok esetben a forráskiadások, az iskolai forrásgyűjtemények is elmaradtak az elvárásoktól. Marczali Henrik a kultuszminisztertől, Wlassics Gyulától kapott megbízást, hogy (hatévi munkával) Márki Sándor és Angyal Dávid segítségével állítsa össze a tanárjelöltek számára A magyar történelem kútfőinek kézikönyvét. Az első jelentősebb olvasókönyv-sorozat Mika Sándor szerkesztésében született. 416

Fokozatosan jelentek meg a tankönyvekben a térképek, atlaszok, majd lassan elterjedtté váltak az iskolai segédeszközök is. Helmár Ágoston készítette el 1878-ban a Magyarországot bemutató falitérképet, egyetlen térképen ábrázolta az ország történetét egészen 1849-ig. 1891-ben minisztériumi döntés született a történelmi falitérképekről. Ez év végén készült el Kogutowitz Manó és Lóczy Lajos tervei alapján (A magyar korona országainak iskolai falitérképe), majd 1901-ig ezt további 7 magyar és 12 egyetemes falitérkép követte, szintén Kogutowitz Manótól. 417 1897-ben adják ki három füzetben, 24 oldalon azt az iskolai történelmi atlaszt, melyet a kor neves történészei munkája alapján készített Kogutowitz. 418

Az oktatási segédeszközök elterjedését nagyban segítette Trefort Ágost miniszter ezzel kapcsolatos támogató tevékenysége (1877-ben megnyílt Budapesten a tanszermúzeum, aminek alapját az 1873. évi bécsi tanszer-világkiállításról visszahozott hazai tanszerek alkották), 419 továbbá az 1891-ben rendezett első országos tanszerkiállítás, a történelemtanítást gipsz- és egyéb másolatok, rézmetszetek szolgálták. 420

A faliképek a 19. század végétől váltak népiskolai tantermek jellegzetes tartozékaivá. Elterjedése Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez (1895-1903) fűződik, aki az 1900-1901. évi új népiskolai tantervhez készíttetett képeket, és a következőképpen foglalta össze a nevelési követelményt: „A népiskolában elsősorban olyan képekkel kell a falakat ékesítenünk, amelyek a magyar gyermek szívében király iránti hűséget, a haza iránt pedig kiolthatatlan szeretetet keltenek.” 80 falikép készítését határozták el, ebből 20 történeti tárgyút, amelyek témájára többek között Marczali Henrik tett javaslatot (Árpád pajzsra emelése, A haza földjének megszállása, Szent István, Templomalapítás stb.). 1916-ban az összes magyar elemi népiskola megkapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által kiadott 20 képből álló történelmi szemléltető képsorozatot. 421 Polgár György válogatott képeket adott ki segédeszközként, amivel a történelem és az irodalom eredményesebb oktatását tudta elősegíteni. Emellett megjelent az iskolákban a diavetítés. 422 Az Uránia Tudományos Egyesület 1899-ben kezdte meg működését, ismeretterjesztő filmek, diaképek készítésén túl ezek bemutatásával is foglalkozott. Álló- és mozgóképeiket naponta két előadás keretében tekinthették meg az iskolák tanulói. 423

A tankönyvek szerzői igen gyakran vettek részt olyan nagyszabású történelmi projektekben, amelyek révén a szélesebb olvasóközönség számára népszerűsítették a történelmet. Íróként, szerkesztőként többkötetes munkákban működtek közre, népszerűsítő felolvasásokat tartottak, melyek anyaga írásban is megjelent (Csuday Jenő például az Uránia keretén belül adott ki munkákat – „Népszerű tudományos felolvasások“). Többek között a millennium hatására is, nőtt a történeti tárgyú munkák olvasóközönsége, a szerzők pedig kihasználva a megnövekedett érdeklődést, igyekeztek a megfelelő stílusban és fogalmazással feltárni az összefüggéseket. Ki kell emelnünk a Marczali Henrik által szerkesztett 12 kötetes világtörténetét. A kötetek a nagyszámú illusztrációk miatt váltak népszerűvé az oktatásban.

A magyar történelmet tárgyaló tankönyvek esetében meghatározó volt a szerzők személye és a használó oktatási intézmény. Az állami iskolákban Mangold Lajos tankönyvét használták, amely az 1879-es tanterv alapján készült el, melyet kifejezetten a 8. osztályosoknak készített. 424 A könyvhöz egy 40 oldalas, a tanév során tárgyalandó forrásokat tartalmazó függeléket illesztett. A könyv több kiadást is megért, elsősorban állami iskolákban használták. Mangold a századelőn egyetemes történeti könyveket is készített. 425 Jelentős történetírók is vállaltak tankönyvírói feladatokat. Marczali Henrik például, aki igencsak szívén viselte a közoktatás kérdését, 1890-ben átdolgozta Horváth Mihály III. osztályos Magyarok története című tankönyvét.

A katolikus iskolákban egyetemes történelemre Szölgyémy János világtörténeti munkáit használták, 426 míg a nemzeti történelemhez Csuday Jenő könyveit. A protestáns munkák közül Dierner Endrét és Ladányi Gedeont kell kiemelnünk.

Térítésmentes tankönyvellátás

A Kormány a 1092/2019. (III. 8.) Korm. határozata értelmében a 2020/2021. évi tanévtől az ingyenes tankönyvellátást kiterjesztette a 10-16. évfolyamokra is, így iskolánk valamennyi tanulója ingyenes tankönyvellátásban részesül.

A tankönyvrendelést érintő teendők

Az iskoláknak a térítésmentes tankönyvellátás biztosítására több lehetőségük is van:

• tankönyvrendelés a normatíva felhasználásával
• könyvtári állományból kölcsönzés útján.

A tartós tankönyvek rendszere

Az államilag ingyenes tankönyvek tartós tankönyvként kezelendők, tehát azokat az iskolai könyvtári állományba nyilvántartásba kell venni, és azokat az utolsó tanítási napon a tanulók kötelesek visszaszolgáltatni az iskola könyvtárának. Ez alól valamennyi évfolyamon kivételt képeznek a munkafüzetek és a munkatankönyvek.

Csak ép állapotú, bejegyzésmentes könyveket áll módunkban visszavenni, ellenkező esetben meg kell téríteni a könyvek árát, vagy pótolni egy ugyanolyan, ép állapotú példánnyal.

Engedélyezés alatt Száray Miklós új tankönyve 2018. 04. 11., szerda, 21:35

Már készen van és épp az engedélyezési eljárás alatt áll az Oktatási Hivatalnál Száray Miklós legújabb tankönyve. A “Történelem 11.” a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok számára készült tankönyvsorozat utolsó darabja, ugyanis a 12. év tananyaga megegyezik a négyosztályos gimnáziumokéval, tehát az érettségi évében a négyosztályos tankönyvsorozat 12. évfolyamos kötetét lehet minden iskolatípusban használni. A kötet – hasonlóan a korábbi évekhez – legkésőbb a pótrendeléskor már fönt lesz a tankönyvlistán.

Könyv és Nevelés

n/a: Anno. A tankönyvjóváhagyás rendszere az 1920-as évek előtt

Az állami közoktatás rendszerének megalapításától (1777) egészen az önkényuralom kezdetéig (1849) az összes állami, azaz katholikus alsóbb-, középfokú és főiskolákat a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda látta el tankönyvekkel Mária Terézia királynőtől kapott kiváltságlevelének erre vonatkozó rendelkezése alapján. A protestáns hitfelekezetek nyomdáik útján maguk gondoskodtak iskoláik tankönyveiről, azonban az általános könyvcenzúra folytán az állami ellenőrzéstől ezek sem voltak függetlenek.

Az abszolutizmus idején (1849-1860) az Egyetemi Nyomda önállósága és kiváltságai szüneteltek, majd az alkotmányos élet helyreállítása után a törvényhozási úton ebben az időben szervezett elemi népiskolákat és polgári iskolákat igyekezett elsősorban tankönyvekkel ellátni. A főiskolák ebben a korban túlnyomóan tankönyv-szabadságra tettek szert, a középiskolák számára pedig a múlt század közepétől kezdve fővárosunkban alakult na-gyobb könyvkiadócégek kezdtek tankönyveket készíttetni. Ma összesen hat nagyobb könyvkiadócég gondoskodik az alsóbb- és középfokú iskolák tankönyveiről. Mellettük néhány kisebb fővárosi és vidéki cég, illetve magánkiadó elenyésző százalékkal szerepel.

Az iskolai tankönyvek és segédkönyvek használatának állami engedélyhez való kötése az 1849-ben kiadott Organisations-Entwurf-fal (54. § 1. és 4. pont) veszi kezdetét. Átvette e rendszert a visszaállított helytartótanács, melynek közoktatási osztálya helyébe 1868-ban a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium lépett. A tankönyvek bírálatában követett eljárást természetesen külön szabályzatok részletezik. Ilyen legelőször a helytartótanács 1865. évi 82.804. számú rendelete, melyet a közoktatásügyi mi-nisztérium 1885. évi 3887., 1891. évi 54.043., 1896. évi 1940. és végül az 1925. évi 24.088/III. a. számú tankönyv-engedélyezési Szabályzata követett. Ezekhez járulnak egyes részletes intézkedések, mint a tankönyvek betűiről, papírjáról (1891. évi 42.929. sz. rendelet) stb. és a tankönyvek bírálásával időnkint megbízott testületek szabályainak idevonatkozó pontjai.

Az engedélyt kérő tankönyvet a helytartótanács rendszerint a budai tankerület főigazgatójához küldte, aki valamely intézet igazgatóját kérte föl a bírálatra. A közoktatásügyi kormány a 70-es évek elején az Országos Középiskolai Tanáregyesületre bízta a tankönyvbírálatot s a két bíráló jelentése a Tanáregyesület közlönyében tétetett közzé. – Ezután majdnem negyedfélszázadon át az Országos Közoktatási Tanács végezte a tankönyvek bírálatát és működését az addig engedélyezett középiskolai, majd elemi népiskolai tankönyvek általános felülvizsgálatával és kiselejtezésével kezdte meg. Az első években az engedélyt kérő tankönyvek 50, majd később 30-20%-át utasította vissza a Tanács. Az eljárás szigorával a tankönyvek körül érdekelt körök nem voltak megelégedve s ennek hatása alatt történt 1896-ban a testületi felelősség helyett az egyéni javaslat rendszerére való áttérés. Ekkor a kul-tuszminisztérium illetékes ügyosztálya, vagy pedig külön e hatáskörrel megbízott főtisztviselője esetről-esetre kiválasztott szakembernek küldte meg a tankönyvet, s a bírálatot a Hivatalos Közlönyben tette közzé. Ugyanitt jelent meg elutasító javaslat esetén a szerző válasza s a miniszteri döntés esetleg egy újabb bíráló meghallgatása után történt.

Minthogy az utóbbi rendszer alatt a visszautasított könyvek száma hirtelen igen csekély százalékra süllyedt, a tankönyvek száma és sokfélesége a tanítás egységének rovására szükség nélkül megnövekedett, a tankönyveknek a bírálatok által megkívánt javítása és tökéletesbítése a legtöbb esetben elmaradt, s végül a tankönyvek általános szellemi színvo-nalán kívül ezeknek külső kiállítása sem volt megfelelő, már 1910-ben hi-vatalos lépés történt a bírálati eljárás javítására.

A világháború következtében gyökeresen megváltozott gazdasági és kulturális viszonyok végül elkerülhetetlenné tették az egész tankönyvügy újabb rendezését. Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter 1925-ben felállította a Tankönyvügyi Bizottságot, mely az elnökön és ügyvezető alelnökön kívül 12 szakelőadóból és a kultuszminisztérium kirendelt tisztviselőiből áll. E bizottság állítja össze és időnkint módosítja az állandó tankönyvbírálók jegyzékét s az engedélyezés végett gépírásban beküldött tankönyv egyik példányát a jegyzékből választott bírálónak, a másikat pedig ugyanakkor a bizottság illetékes szakelőadójának küldi meg. A külső bíráló elutasító javaslata esetén a szerző a vele névtelenül közölt bírálatra 15 napon belül teheti meg ellenészrevételeit s mindezek alapján a Bizottság havonkint általában kétszer tartott üléseiben határoz az engedélyezés tárgyában a mi-niszternek teendő javaslat felől. A végleges engedélyezés a könyv külső kiállításának felülvizsgálata és árának hivatalos megállapítása után következik be. Minthogy a legjobb, kevés számú tankönyv kiválasztása a cél, a Tankönyvügyi Bizottság lehetőleg nem a tankönyvek beérkezésének véletlen sorrendjében, hanem a Közoktatási Tanács eljárásához hasonlóan tantárgyak szerint csoportosítva, az összes, a következő iskolai évre szánt tankönyvek beérkezte után terjeszti fel javaslatait. A rendes tankönyvbírálaton kívül a Tankönyvügyi Bizottság az összes eddig engedélyezett tankönyvek általános felülvizsgálatával is megbízatott. Feladata általában kiterjed a tankönyvügy összes vonatkozásainak gondozására. Fő célja a tankönyvek túltermelésének korlátozása, folytonos javításuk és tökéletesbítésük keresztülvitele s végül külső kiállításuk emelése. Mindezen törekvéseinek eredménye tankönyvirodalmunkban máris szemmel láthatólag mutatkozik.

A Tankönyvügyi Bizottság hatásköre az állami, községi, társulati, egyesületi és magán elemi népiskolák, polgári iskolák, felső mezőgazdasági iskolák, tanító-, tanítónő- és óvónőképző-intézetek, az államilag segélyezett nem-magyar tannyelvű iskolák és a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelkezése és közvetlen vezetése alá tartozó középiskolák tankönyveire terjed ki. A felekezetektől fenntartott elemi népiskolák, polgári iskolák, tanító-, tanítónő- és óvónőképző-intézetek tankönyveit az illetékes állami hatóság ellenőrzi. Az autonóm (protestáns) középiskolák tankönyveit egyházi főhatóságuk állapítja meg, azonban az 1883-i középiskolai törvény 8. és 48. szakasza alapján a közoktatásügyi miniszter állami és alkotmányos szempontból ezeket a tankönyveket is felülvizsgáltathatja. E törvényes intézkedés alkalmazására mindeddig nem került sor, minthogy a protestáns középiskolák is mind államilag engedélyezett tankönyveket használnak.

Az iparos- és kereskedő-tanonciskolák, valamint a felső kereskedelmi iskolák tankönyveit az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács bírálja a kereskedelmi és közoktatásügyi miniszterek által közösen kibocsátott 1906. évi 93.434. számú tankönyvengedélyezési Szabályzat alapján.

(Részletek Kornis Gyula: Magyarország közoktatásügye a világháború óta. c. művéből. Bp. 1927.)