A KÖNYVTÁRAK ÉS A VÁLTOZÓ SZERZŐI JOG

A JAF a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal (NAV) történő együttműködése jegyében létrehozta weboldalát és azt a hiánypótló szakma specifikus adatbázist, amely a gépjárműipari szoftvereket, szakkönyveket tartalmazza.

SZERZŐI JOG

Szerzői jogi védelem alatt áll egy fotó vagy egy újságcikk? Esetleg egy rajzfilmfigura? Hogyan használhatóak fel ezek jogszerűen, kell-e engedély a felhasználásukhoz, és az kitől és hogyan szerezhető be? Milyen jogai vannak a szerzőnek, és meddig illetik meg ezek a jogok? Hogyan lehet idézni más művéből? Hogyan léphet fel a szerző az ellen, aki megsérti a jogait?

Ezekre, az internetes környezetben egyre gyakrabban felmerülő kérdésekre is választ ad a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala munkatársai által összeállított szerzői jogi tankönyv, amelynek célja eligazítást nyújtani a szerzői jog területén. Közérthető módon, érdekes hazai és külföldi gyakorlati példákkal kiegészítve ismerteti a legfontosabb szerzői jogi kérdéseket, kezdve a szerzői jogi védelem feltételeitől a szabad felhasználás esetein keresztül a szerzői jogok megsértése esetén igénybe vehető jogérvényesítési eszközökig. A könyv végén található, az egyes fejezetekhez kapcsolódó ellenőrző kérdések és feladatok útján az érdeklődő olvasó tesztelheti is, hogy milyen mértékben sajátította el a benne foglalt ismereteket. A tankönyv hasznos oktatási segédanyag és érdekes olvasmány mindenki számára a kreatív tartalmak előállítóitól az e tartalmakat felhasználó magánfelhasználókig, és fontos szerepet tölthet be a szerzői jogi tudatosság növelésében.

A kötet adatai:
Kötés: puhakötés
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 98 oldal

A KÖNYVTÁRAK ÉS A VÁLTOZÓ SZERZŐI JOG

A digitális technológiák elterjedése számtalan változást eredményezett. Igaz ez a szellemi tulajdonvédelem területére is, ahol akarva-akaratlanul összeütköznek a társadalmi realitások és a jogszabályi rendelkezések. Ebből a szempontból tipikusan a végfelhasználók olyan magatartásai kerülnek a diskurzus célkeresztjébe, mint a jogvédett tartalmak engedély nélküli megosztása, a fájlcserélés. [2]

A digitális technológiák térnyerése a könyviparban is komoly változásokat indukált. A digitális másolatok készítésének a lehetősége kiemelkedő módon járult hozzá a kínálat bővüléséhez. Ez nem csupán a jogosulti oldal számára teremtett új lehetőségeket a fogyasztók megnyerésére, de az olyan kezdeményezések sikerének is megágyazott, mint a világ első nonprofit könyvdigitalizálási programja, a Gutenberg-projekt. [3] Hasonlóan azonban ahhoz, ahogy valamennyi egyéb digitális tartalom (különösen a filmek, zenék és szoftverek) fogyasztása csak a megfelelő technikai (lejátszó) eszközökkel lehetséges, éppúgy szükségesnek mutatkozott az infrastruktúra fejlesztése a könyviparban is. Az e-könyv formátumok szabványosítása, majd az e-könyvek olvasására alkalmas készülékek (e-könyv olvasók, [4] illetve jelenleg tipikusan tabletek) piacra dobása kellett e piaci szegmens felfutásához. [5]

A keresleti oldalon hasonló módosulások figyelhetők meg. A „digitális bennszülöttek” attitűdje – különösen a zenék, a filmek és a könyvek kapcsán – a tulajdonlás, megőrzés, „könyvtárazás” logikájától az azonnali, egyszeri fogyasztás felé mozdult el. Különösen látványos ez a filmiparban: a filmek filmszínházi vetítését követő több hónapos várakozás a DVD lemezre, a televíziós sorozatok több hónapos csúszással – szinkronizálást követően – történő hazai levetítése mind az alternatív – rendre jogellenes – modellek felé tereli a végfelhasználókat. A könyviparra némileg más logika irányadó. A magyar átlagfogyasztó nyelvi kompetenciáinak korlátai miatt kevésbé valószínű az eredeti külföldi kiadások kalózmásolatainak az elterjedése. A digitális technológiák előretörése ugyanakkor közvetlen lehetőséget és igényt teremt az olvasóközönség számára, hogy azonnal, olcsón (ingyen) és könnyen férhessenek hozzá a magyar nyelvű írói művekhez.

A közvetítők, különösen a könyvtárak szerepe külön figyelmet érdemel e változó világban. [6] A könyvtárak hagyományos feladatai közül kiemelkedik a kulturális javak gyűjtése, megőrzése és rendelkezésre bocsátása. [7] A digitális tartalmak gyűjtése, gyarapítása önmagában még nem feltételez új módszereket a könyvtárak részéről. Az állomány megőrzése (a digitális tartalmak szükségszerű többszörözése miatt), és különösen annak hozzáférhetővé tétele (terjesztése vagy nyilvánossághoz közvetítése) azonban már szerzői jogilag releváns magatartásként értékelhető. Ráadásul a könyvtárak egy esetleges liberális szolgáltatási modellel nemcsak a törvény betűivel, hanem a kiadók és egyéb gazdasági szereplők – így a profitorientált viszonteladók – érdekeivel is szembe találhatják magukat.

Az egyes szereplők érdekei közötti egyensúly megtalálása kényes feladat. A jelen tanulmány európai uniós és magyar szemüvegen keresztül szemlélve két fontos területen kívánja összegezni a könyvtárak előtt tornyosuló akadályokat, illetve meghatározni a lehetőségeiket. Előbb a könyvdigitalizálás és a digitális példányok szolgáltatásának a lehetőségét, azután az e-könyvek haszonkölcsönzésével kapcsolatos anomáliát foglaljuk össze. Külön ismertetjük az Egyesült Államok szerzői jogából hozható példákat. Ezekből világossá válhat, hogy az Európai Unió a jóval rugalmasabb tengerentúli joggyakorlat miatt is lépéshátrányba került a kulturális örökség megőrzése és hozzáférhetővé tétele terén.

A KÖNYVDIGITALIZÁLÁS KIHÍVÁSAI

Az Európai Unió szerzői jogi szabályai világosan behatárolják a könyvtárak szabad mozgásterét a jogvédett tartalmak szolgáltatása terén. Az InfoSoc-irányelv alapján a könyvtárak szabadon lemásolhatják a repertoárjukba tartozó műveket, ha ez közvetlenül vagy közvetve sem irányul kereskedelmi vagy gazdasági célra; [8] valamint a könyvtár látogatói a digitális műpéldányokat az intézmény területén elhelyezett terminálokról megtekintés céljából lehívhatják. [9] A Bérlet-irányelv – már 1992-ben – széles jogosulti kör számára rögzítette a haszonkölcsönzés jogát. [10] Ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy e jogot a tagállamok – kizárólagos (engedélyezési) jog helyett – díjigényre szorítsák, [11] és esetleg meghatározott intézményeket mentesítsenek a díjfizetési kötelezettség alól (Magyarországon e privilégium az országos szakkönyvtárakat illeti). [12] Az Árva mű irányelv értelmében a könyvtárak jogosultak arra, hogy az olyan művek vonatkozásában, amelyeknek szerzője ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodik, a szerző előzetes engedélye nélkül is megvalósítsanak bizonyos – a többi irányelv által biztosított mozgástérnél szélesebb hatókörű – felhasználásokat. [13]

Az uniós szintű szabályozás egyértelműen korlátozott. Egyrészt a fentiekben felvázolt felhasználói kedvezmények alapjaiban véve a digitális technológiák XXI. századi felpörgését megelőzően születtek, s ezért nem adnak választ minden modern kihívásra. Másrészt a releváns szabályok kereteit a tagállamok töltik ki tartalommal. Az érintett vagyoni jogok kivételével az InfoSoc-irányelv például nem tárgyalja az érintett műtípusok körét, az engedélyezett másolatok számát, esetleg azt, hogy lehetségesek-e a formátum-átalakítással járó többszörözések. Az Egyesült Királyság például mindhárom utóbbi tényezőt megszorító módon értelmezte egészen 2014-ig, s ezzel vészesen beszűkítette a brit könyvtárak mozgásterét. [14] A legújabb angol reform az irányelvi előírásokkal nem ellentétes szélesítést szült. [15] Egy másik példát hozva: az Szjt. kizárja a más személlyel számítógépen vagy elektronikus adathordozóra történő másolást a magáncélú többszörözések köréből. [16] Ily módon a hazai könyvtárak kizárólag előzetes felhasználási szerződések kötése alapján nyújthatnak elektronikus dokumentumküldő szolgáltatásokat. [17] S bár e szabályozás nem zárja ki az oktatási célú szabad felhasználásokat, [18] illetve nem akadályozza az archiválási célú digitalizálást, érdemben akkor is szűkíti a könyvtárak tevékenységi körét.

Egyértelmű, hogy az acquis communautaire nem tekinthető optimálisnak. Az uniós jogalkotó elvileg háromfélképpen reagálhatna: a status quo megőrzésével (egészében a piacra hagyva a probléma megoldását); a könyvtáraknak biztosított korlátozások és kivételek szélesítésével; valamint a könyvtárak és a szerzői jogosultak közötti privát együttműködési megállapodások ösztönzésével. Az első lehetőség nem opció: mindenki belátja, hogy reformok szükségesek ahhoz, hogy a könyvtárak tevékenyen vegyék ki részüket a kultúra digitális megőrzéséből és terjesztéséből. A másik két alternatíva egyaránt megjelent az elmúlt évek legfontosabb uniós dokumentumaiban. [19]

A korlátozott modernizációs modellt kiválóan példázza az Árva mű irányelv, amely bár természetéből adódóan limitált hatókörű, hiszen csak meghatározott műtípusokra, jogosultakra és jogokra vonatkozik, mégis a modernizációt sürgeti, mivel a tagállamok számára kötelezővé teszi korlátozás vagy kivétel bevezetését e téren. [20] E modell mellett szállt síkra az Európai Bizottság által megrendelt Triaille–jelentés is. Készítői a társadalmi realitásokhoz való idomulás céljából az InfoSoc-irányelv részleges módosítását sürgették. Kiálltak a formátumátalakítás és a tömeges digitalizálás lehetőségeinek az irányelvbe illesztése mellett. Indokoltnak látták, hogy a könyvtári kivétel valamennyi műtípusra vonatkozzon, és hogy az intézmények a repertoárjukba tartozó művekről több másolatot készíthessenek. Elfogadhatónak találták a digitalizálási feladatok kiszervezését („outsourcing”) köz- és magánszervezetek együttműködései („public-private partnerships”) felé. A fenti reformokat pedig kétféleképpen látták megvalósíthatónak: az Infosoc-irányelv előírásának kötelezővé tételével vagy az opcionális jelleg megőrzése mellett a szabályozás számottevő kiegészítésével. [21]

A kooperatív metódus iránti igény már az Európa Bizottság 2006-os ajánlásában megjelent. Eszerint „[bátorítani kell] a kulturális intézmények és a magánszektor olyan partnerkapcsolatait, amelyek újfajta forrásokat biztosítanak a kulturális anyagok digitalizálásának finanszírozásához”. [22] A „Bölcsek Tanácsa” hasonlóképp jelezte, hogy a magánszervezetek általi digitalizálás megállíthatatlan, mivel e cégek valamennyi szükséges anyagi forrással és szakértelemmel rendelkeznek. A köz- és magánszervezetek közötti együttműködés ezért elengedhetetlen. [23] Ugyancsak kiválóan szemlélteti e modellt a szerzők és kiadók képviselői, valamint a közös jogkezelő szervezetek által aláírt Memorandum of Understanding. E megállapodás igazolja, hogy az egyes érdekoldalak nyitottak a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekkel kapcsolatos viták egyezségi úton történő rendezésére [24] . A MoU szellemiségét tükrözi többek között a Magyar Széchényi Könyvtár által uniós forrásokból életre hívott ELDORADO program is, amely az árva művek Szjt. szerinti szolgáltatásán túl, jogvédett tartalmak kiadói engedéllyel történő digitális szolgáltatását kívánja lehetővé tenni. [25]

Valójában egyik vázolt modell sem tekinthető optimális megoldásnak. A kooperatív metódus gyenge pontja a különböző érdekoldalak digitalizálással és a tartalmak elérhetővé tételével kapcsolatos céljai és stratégiája közötti különbségből fakad. A tartalomszolgáltatók komoly ellenfelet látnak a digitális könyvtárakban, a magánszervezetek pedig gyakran egyedi üzletpolitikával rendelkeznek. Ugyanakkor reformok híján a könyvtárak elveszíthetik a kulturális örökség megőrzésével és terjesztésével kapcsolatos feladataikat a digitális környezetben. Ezért tűnik indokoltnak, hogy az EU mindenképpen a korlátozott modernizálás mellett tegye le a voksát. Mindezek során tekintettel kell lenni a nemzetközi szerzői jog előírásaira, így különösen az ún. háromlépcsős tesztre, amely általános jelleggel biztosítja, hogy a korlátozásokat és kivételeket csak annyiban vezessenek be, amennyiben azok szűk hatókörűek, nem sérelmesek a művek rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a szerzők jogos érdekeit. [26] A tesztben foglalt kritériumok bizonyosan nem sérülnének a könyvtári digitalizálások és a tartalmak online elérhetővé tétele esetén, ha a jogalkotó közös jogkezelés keretében érvényesíthető díjigényre szorítaná a jogosultak kizárólagos jogait. Sajnálatos körülmény, hogy a 2013-ban elfogadott Jedlik-terv, [27] miközben a Magyar Kormány szellemi tulajdonvédelmi stratégiáját fogalmazta meg a 2013–2016 közötti időszakra, semmilyen fogódzót nem adott a könyvtárak számára. Ebből a szempontból a reform lehetősége nem belülről, hanem legfeljebb uniós szintről érkezhet.

Az uniós joganyag problematikáját hűen tükrözi az Európai Unió Bíróságának (EUB) joggyakorlata is. A 2014-ben lezárult TU Dresden előzetes döntéshozatali eljárás keretében a BGH három kérdéssel fordult az EUB-hoz. [28] Az első kérdés az InfoSoc-irányelv 5. cikk (3) bekezdés n) pontjában található rendelkezés egy fajsúlyos tagmondatára vonatkozott. Eszerint a könyvtári terminálokon kutatási célokból való elérhetővé tétel kizárólag „az adásvételi vagy felhasználási feltételek alá nem eső” kötetekre vonatkozhat. Az alapügy felperese, az Ulmer kiadó úgy érvelt, hogy e feltétel már akkor beáll, ha a kiadó az érintett intézménynek méltányos szerződéskötési ajánlatot tesz. Az EUB elutasította ezt az érvelést, és kizárólag a már megkötött megállapodások esetén látta alkalmazhatónak e rendelkezést. [29]

A BGH második kérdésével arra kereste a választ, hogy az említett szabály, melynek szövege „csupán” a nyilvánossághoz közvetítésre tesz utalást, lehetővé teszi-e az érintett intézmények számára az előzetes digitalizálást. Az EUB válaszában rögzítette, hogy „a művek e (nyilvánossághoz) közvetítésének joga (…) lényegének java részétől, sőt, akár annak tényleges érvényesülésétől is megfosztottá válna, ha ezen intézmények nem rendelkezhetnének az érintett művek digitalizálására is kiterjedő joggal.” [30]

A harmadik kérdés annak a gyakorlatnak a megítélésére irányult, mely lehetővé tette az egyetemi terminálokról papíralapú másolat készítését, illetve a digitális műpéldányok USB kulcsra való másolását. Mivel itt már tartós másolatkészítésről van szó, amelyet nem a kedvezményezett intézmény, hanem az olvasó végez el, ezért az EUB szerint e szolgáltatás nem illik a könyvtáraknak biztosított kivétel keretei közé. Ugyanakkor elvben alkalmazhatónak látták a bírák az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bekezdés a) vagy b) pontját. Ezek a reprográfiai vagy hasonló eljárás, illetve bármely más módon és más hordozóra történő magáncélú másolás kapcsán engedélyezi a tagállamoknak korlátozás vagy kivétel bevezetését. Más szavakkal: amennyiben a fenti gyakorlat szerint létrehozott másolat után a méltányos díjazás (akár a reprográfiai díj, akár az üres hordozó díja) megfizetésre kerül, és így a szerző jogos érdekeit nem károsítja indokolatlanul a felhasználó magatartása, akkor ez a többszörözés is elfogadható. [31]

AZ E-KÖNYVEK HASZONKÖLCSÖNZÉSE

Ahogy arra fentebb utalás történt, a Bérlet-irányelv a haszonkölcsönzést kizárólagos szerzői jogként rendeli elismerni, amely alól két kivételt enged: díjigényre szorítást és/vagy meghatározott felhasználói kör számára szabad felhasználást. [32] Miközben ez a szisztéma az analóg világban kiválóan alkalmazható, [33] az e-könyvek piacán más logika érvényesül.

A digitális műpéldányok haszonkölcsönzése ugyanis a kiadók véleménye szerint alkalmas arra, hogy közvetlenül versenyezzen a kiadók fogyasztókért folyó versenyével (amely jelenséget az amerikai irodalom „kannibalizmusnak” nevez). [34] Ezért világszerte az a gyakorlat rögzült, hogy a kiadók, illetve az engedélyükkel tevékenykedő aggregátorok kizárólag licencelik az e-könyveket a könyvtárak felé, vagyis a fizikai műpéldány tulajdonjogával ellentétben az e-könyvet nem veszi meg az intézmény, kizárólag használati jogot szerez rá.

A piacvezető kiadók az engedélyezés több formáját is kidolgozták. Ismert a határozatlan idejű, az intézménynek meghatározott példányszámot, ugyanakkor egy példányhoz egyidejű egyetlen hozzáférést biztosító modell. Hasonlóképp elterjedt az éves előfizetés alkalmazása, amely korlátlan hozzáférést biztosít a repertoárba tartozó művekre. Ugyancsak ismert, bár messze nem olyan népszerű a pay-per-view metódus, ahol az intézmény megtekintésenként fizeti a díjazást a jogosult felé. [35] E modellek alkalmazása országonként, kiadónként és könyvtáranként erős eltéréseket mutat. [36]

A bizonytalanságok elsődlegesen az uniós jog egyes előírásai összeolvasásának [37] és a szerződéses gyakorlat értelmezésének a nehézségeiből fakadnak. Emiatt is külön figyelmet érdemel, hogy az elmúlt években számtalan olyan esetben hoztak döntést Európában, amely a licencia és az adásvétel kérdéskörét vizsgálta. A legismertebbnek számító UsedSoft ügyben az EUB-nak arról kellett döntenie, hogy lehetséges-e az interneten keresztül jogszerűen forgalomba hozott számítógépi programalkotások felhasználói licencét továbbértékesíteni. Az EUB arra a következtetésre jutott, hogy az alapügy felperese, az Oracle, határozatlan időtartamra, tisztességes díjazás ellenében bocsátotta a felhasználók rendelkezésére a kérdéses programokat, amelyeket így azok megvásároltak, és nem licencbe vevőként, hanem tulajdonosként használhattak. Ebből kifolyólag a programokat továbbértékesíthették. Az EUB ennyiben a jogkimerülés tételének az online környezetre való alkalmazhatóságát vetítette előre. [38]

Az ítélet komoly figyelmet (és kritikát) kapott egy teljesen más dimenzióban: az e-könyvek szemszögéből. Két német tartományi fellebbviteli bíróság ugyanis rögzítette: a UsedSoft döntés ún. lex specialis, vagyis speciális jogot alkalmazott, és így más műtípusokra, például hangoskönyvekre és e-könyvekre nem alkalmazható. [39] Utóbbi ítéletek fényében az e-könyvek kiadói továbbra is sikerrel köthetnek és érvényesíthetnek felhasználási szerződéseket a könyvtárakkal. [40]

Biztosat persze csak azt követően tudunk mondani, ha a holland közkönyvtárak egyesülete (Vereinigung van Openbare Bibliotheken) által indított próbaper nyomán az EUB elé utalt ügyben a luxembourgi fórum választ ad arra a kérdésre, hogy az e-könyvek haszonkölcsönzése beilleszthető-e az acquis communautaire keretei közé. [41] Egyes jogirodalmi álláspontok mindenesetre egy ilyen irányú reformot sürgetnek. [42] Az Egyesült Királyság Kulturális, Média és Sport Minisztériuma által rendelt tanulmány is jelzi: „bármilyen elemzés is készüljön az e-haszonkölcsönzésnek a könyvtári zajok erősségére gyakorolt hatásáról, az világos, hogy ha a könyvtárak számára nem lesz lehetséges az e-haszonkölcsönzés, akkor a jelentőségük relatíve rövid idő alatt nagyon megcsappan.” [43]

A joggyakorlat fentiekben ismertetett fejlődése a magyar könyvtári viszonyokat és kiadói mentalitást ismerve nem szükségképpen szerencsés. Elvétve ismerünk olyan megállapodásokat könyvtárak és kiadók között, amelyek az e-könyvek haszonkölcsönzését lehetővé teszik (a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg könyvtára például biztosít ilyen szolgáltatást). Egyetértve a hivatkozott szakértői véleményekkel, a szerződéses gyakorlatot felülíró, uniós szintű korlátozás bevezetése egyértelműen indokoltnak látszik, amennyiben szeretnénk megőrizni a könyvtárak relevanciáját a haszonkölcsönzés terén.

RUGALMAS SZERZŐI JOG AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBNAN

Az Egyesült Államok szerzői joga a fenti témaköröket illetően az európai következtetésekkel homlokegyenest szembemegy, rugalmas jogalkalmazást lehetővé téve, a kreatív vállalkozásoknak kedvezve. E helyütt a Google Books szolgáltatással kapcsolatos két nagy per és a haszonkölcsönzésre vonatkozó jogszabályi előírások érdemelnek figyelmet.

A Google akadémiai és szépirodalmi kiadókkal 2003 végén kötött megállapodása révén írói művek részletei váltak hozzáférhetővé az interneten. [44] A Google Print névre keresztelt projekt sikerén felbuzdulva 2004-ben útjára indította a Google Books Library Projectet, melynek keretében a Google negyvennél több könyvtár állományba tartozó kötetek digitalizálását vállalta. [45] A másolatokból a könyvtárak kaptak egy példányt és a Google is elérhetővé tette a Google Books weboldalon. Itt a felhasználók rákereshettek bármely kulcsszóra és megtekinthették a találati eredményeket. Közkincsbe tartozó könyvek esetén a teljes tartalomhoz, jogvédett művek esetén a keresett kifejezést körülölelő részletekhez („snippets”) nyílt hozzáférés. [46] Abban az esetben, ha a keresett kulcsszó az adott műben többször is előfordult, a Google legfeljebb három részletet jelenített meg. A weboldalon a kötet legközelebbi könyvtári elérhetőséget is feltüntessék, valamint az, hogy mely könyvesboltban vásárolható meg. [47]

2005 szeptemberében három magánszemély, valamint az írók képviseletére hivatott Authors Guild csoportos perlési eljárást indított a Google-lel szemben. [48] Egy hónapra rá a cég öt kiadó keresetlevelét is kézhez kapta. [49] Az érdemben összefüggő kereseteket a bíróság 2006-ban egyesítette. Még ugyanebben az évben tárgyalóasztalhoz ültek a felek annak érdekében, hogy egyezségi megállapodással rendezzék a vitát. Végül e törekvés nem vezetett sikerre. [50]

A 2013 őszén megszületett elsőfokú döntés az alperesnek kedvezett. A bíróság szerint a Google engedély nélküli szolgáltatásával megsértette a jogosultak többszörözési jogát (a szkenneléssel), terjesztési jogát (a letöltésre felkínálással) és nyilvános előadási jogát (ami a „snippet”-ek mechanikai eszközökkel történő kivetítése útján valósult meg). E jogsértésekért ugyanakkor kizárta az óriáscég felelősségét Chin bíró, mivel alkalmazhatónak találta az Egyesült Államok szerzői jogának legfontosabb felelősségkorlátozási tételét, a fair use tesztet. [51]

Ennek alkalmazhatósága négy tényező egyensúlyozásától függ. Az első faktor egyszerre két körülményt vizsgál: transzformatív/átalakító jellegű-e, illetve profitorientált-e a felhasználó magatartása. Transzformáción olyan felhasználásokat kell érteni, ahol az eredeti művet új formában vagy új jelentéstartalommal hasznosítják. [52] Évekkel a Google Books döntést megelőzően megállapítást nyert az átalakító jelleg több olyan esetben, mikor keresőmotorok nagy felbontású fotókról készült miniatürizált képeket („thumbnail”) tettek elérhetővé. [53] Chin bíró – hivatkozással arra, hogy a „snippet” szolgáltatás milyen előnyös a felhasználóknak és a könyvtárosoknak – alkalmazhatónak találta e precedenseket a Google Books-ügyben. [54] Az első faktor másik tételét illetően Chin bíró elismerte, hogy a Google ugyan önmagában profitorientált, azonban a „snippet”-ek kivetítése során nem helyezett el reklámokat, a másolatokat és a részleteket sem értékesítette. [55] Végső soron a bíróság az első faktort a Google javára értékelte.

A fair use teszt második faktora a forrásművek természetét veszi szemügyre. Chin bíró e ponton azzal érvelt, hogy a „fictional”, vagyis a kitalált történetek szélesebb jogokat élveznek, mint a „non-fictional” (például tudományos) alkotások, s a Google adatbázisában többségében utóbbi kötetek találhatók. [56] A harmadik faktor a felhasznált rész mértékét és lényegességét vizsgálja. Bár Chin maga is egyetértett azzal, hogy a Google könyvek millióit szkennelte, ennek ellenére visszanyúlt a transzformáció gondolatához, és közölte, hogy „a könyvek egész szöveges keresése és teljes többszörözése elengedhetetlen a Google Books működéséhez”. [57] A negyedik faktor a felhasználásnak az eredeti mű piacára vagy értékére gyakorolt potenciális hatásait elemzi. E ponton a bíró a társadalmi realitásokra is tekintettel közölte, hogy „a Google nem adja el a digitális példányokat, s azok nem is helyettesítik a könyveket. (…) Épp ellenkezőleg, a tények ésszerű elemzője csakis arra juthat, hogy a Google Books erősíti a könyvek értékesítését, ezzel is kedvezve a szerzői jogosultaknak”. [58]

Mint arra fentebb utaltunk, a partneregyetemek könyvtárai is kaptak egy példányt a digitalizált művekből. A közel 10 millió, 73%-ban jogvédett kötethez a HathiTrust – kulcsszavas keresés végett, [59] belső, egyetemi rendszeren keresztül olvasási képességeikben korlátozott személyek javára, [60] valamint megőrzési célokból [61] – teljes hozzáférést biztosított a partnerintézmények részére. A University of Michigan által tervezett árva mű projekt, mely az oktatók és a hallgatók részére biztosított volna korlátlan elérést, sosem indult be.

Az Authors Guild és pertársai a fenti négy falhasználásra tekintettel perbe fogta a HathiTrustot és annak alapítóit. [62] A felperesek annak megállapítását kérték, hogy a könyvtári felhasználások szerzői jogsértést eredményeznek, s indítványozták, hogy a bíróság tiltsa el a HathiTrustot a művek felhasználásától, a Google-lel való további együttműködéstől, bármely árva mű projekt beindításától, valamint hogy kerüljön sor valamennyi digitális másolat lefoglalására.

A 2014-ben megszületett jogerős döntés a HathiTrustnak kedvezett. Az első vitatott felhasználási módot „kvintesszenciális átalakító felhasználásnak” nyilvánította a bíróság, mivel a kulcsszavas indexálás a könyvek eredeti rendeltetésétől eltérő új funkció. A transzformatív felhasználás pedig szükségessé tette a teljes terjedelmű többszörözést. A bíróság szerint e szolgáltatás nem képes a művek rendes piaci funkcióját helyettesíteni. A második modell vonatkozásában a bíróság jelezte, hogy a Kongresszus pont ilyen célokból iktatta törvénybe a fair use tesztet 1976-ban. A harmadik felhasználási típust illetően a bíróság elvetette az aktív legitimációt (vagyis nem ismerte el a felperesek perlési jogát). Végül a bíróság az egyébként sosem élesített árva mű projekt vonatkozásában megfogalmazott kifogásokat hipotetikusnak nyilvánítva ugyancsak elutasította. [63]

A haszonkölcsönzés témaköre is kiválóan példázza, hogy egy társadalmi jelenséget mennyire másként szabályozhat két ország. Az Egyesült Államok nem ismeri általános jelleggel a haszonkölcsönzés jogát. Hogy az mégis része az USA szerzői jogának, egy másik jogelvhez köthető. A művek terjesztésére a szerzők, illetve az ő felhatalmazásuk alapján mások jogosultak. Terjesztésen a művek eredeti vagy másolt példányainak forgalomba helyezését értjük, történjen az a tulajdonjog visszterhes átruházásával, ajándékozással, cserével, esetleg tulajdonjog átruházásával nem járó kölcsönzéssel vagy haszonkölcsönzéssel. A jogkimerülés – illetve angol szóhasználattal first sale doctrine – e kizárólagosságot töri meg a tulajdon-átruházással járó terjesztések esetén. Ez alapján a szerzői jogosult köteles tűrni az általa, illetve az ő engedélyével más által jogszerűen, adásvétel útján vagy a tulajdonjog bármely más átruházása révén forgalomba hozott szerzői művek adott műpéldányainak utólagos – akár haszonszerzési célú – terjesztését, amennyiben a műpéldány értékesítéséért megfelelő díjazásban részesült. [64]

Az 1980-as és 1990-es évek technológiai robbanásának köszönhetően az Egyesült Államokban gombamód elszaporodtak a hanglemezek, videokazetták és játékszoftverek kölcsönzésére szakosodott üzletek. A szerzői jogosultakat ily módon ért gazdasági veszélyekre válaszul a Kongresszus 1984-ben a hangfelvételek, 1990-ben pedig a számítógépi programalkotások vonatkozásában korlátozta a first sale doctrine hatókörét, melyből így kizárta a tartalmak kölcsönzés és haszonkölcsönzés útján történő terjesztését. Más műtípusok esetén – így az audiovizuális tartalmak vagy az írói művek vonatkozásában – azonban nem korlátozta a Kongresszus. Ezért a könyvtári haszonkölcsönzés az Egyesült Államok kiterjedt és teljességgel ingyenes közkönyvtári rendszerének egyik legmeghatározóbb jellegzetessége napjainkban is. A korlátozott haszonkölcsönzési jog ily módon az olcsó beszerzést, az intézmények takarékos működtetését, végső soron a társadalom bármely tagja számára a szerzői művek közkönyvtári rendszeren keresztül történő ingyenes elérését biztosítja.

Az e-könyvek vonatkozásában ugyanakkor nem fedezhető fel érdemi különbség az európai és az amerikai tapasztalatok között. Ellentétben a UsedSoft-döntés által Európában generált hullámokkal, a licencia kontra adásvétel problematikát nem rendezték megnyugtatóan az Egyesült Államokban. [65] Erre is tekintettel az e-könyvek könyvtáraknak történő licencelése továbbra is domináns. A hat piacvezető kiadó közül ugyanakkor kizárólag a Random House engedélyez korlátlan haszonkölcsönzést a kiadványaira. A Hachette a „B-listás” kötetek haszonkölcsönzését teszi lehetővé, a HarperCollins pedig 26 kölcsönzést követően az e-könyv új példányának a beszerzését írja elő. A Penguin 2012-ben pilot jelleggel indította útjára saját modelljét, a Macmillan és a Simon&Schuster pedig egyáltalán nem engedélyezi az e-könyvei haszonkölcsönzését. [66] A könyvtárak 68 százaléka időben korlátlan hozzáférésre szerződik, 27 százalékuk pedig az éves előfizetési modelleket preferálja.” [67]

BEFEJEZÉS

Kurt Vonnegut a Wheaton College könyvtárának 1973-as újraavatásakor azt mondta, hogy „ha a Wheaton könyvtára leégne, az nem lenne akkora kulturális katasztrófa, mint amikor az alexandriai könyvtár égett le Egyiptomban. Alexandriában a legtöbb könyvnek nem volt másolata. Azóta a mi civilizációnk a másolatkészítés mániájába esett. Mindenből olyan sok másodpéldány létezik, hogy a kultúránkat tűzállónak is nevezhetjük.” [68] Bár Vonnegut gondolatai még az analóg korból származnak, tökéletesen mutat rá az emberiség történelmének két alapvető vonására: az (írott) örökség megőrzése iránti vágyra, valamint e vágy törékenységére. Az első egyszerűen bele van kódolva az emberbe, már ősidők óta, a másikat pedig kiválóan példázza az említett alexandriai katasztrófa. A digitális technológia megjelenése és előretörése gyakorlati garanciája lehet ugyanakkor a két célkitűzés párhuzamos érvényesülésének. A digitális másodpéldányok elpusztíthatatlan (és egyszerre akár több) hordozón történő tárolása egy életre megoldhatja a kulturális örökség megőrzését. Ha azonban nem akarjuk, hogy emlékeink csak egy virtuális térben létezzenek, érdemi kapcsolat nélkül a társadalommal és a realitással, haladéktalan intézkedés szükséges e tartalmak hozzáférhetővé tétele érdekében. Az elektronikus haszonkölcsönzés épp erre adhat kiváló lehetőséget. A 2014-ben összeállt új Európai Bizottság digitális területért és társadalomért felelős biztosa, Günther Oettinger a szerzői jog reformját jelölte meg egyik prioritásaként. [69] Julia Reda európai parlamenti képviselő pedig 2015. január 14-én tette közzé jelentését az InfoSoc-irányelv reformjának a koncepciójáról, amelyben kifejezetten kiállt az e-haszonkölcsönzés kivételként történő meghatározása mellett. [70]